Pesti Srácok

Korrupciós gépezetről beszélt a Soros által kiképzett Szél Bernadett

Korrupciós gépezetről beszélt a Soros által kiképzett Szél Bernadett

A korrupciós gépezet helytartóinak nevezte a Fidesz egyéni országgyűlési képviselőit Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, aki szerint a kormánypártok politikusai nem a helyiek érdekeit képviselik, hanem épp fordítva, a pártjukat képviselik a körzetükben.

Szél Bernadett vasárnap választókörzetében, Budakeszin tartott sajtótájékoztatót, amelyen állításait a helyi fideszes képviselővel példálózva támasztotta alá. Kijelentette: Csenger-Zalán Zsolt négy év alatt egyetlen egyszer szólalt fel a helyiek védelmében, és törvényjavaslatot is csak kétszer kezdeményezett választói érdekében.

Szerinte Csenger-Zalán Zsolt nem tett semmit a térséget hátrányosan érintő útdíj bevezetése ellen, vagy azért, hogy az M0-ás tervezett nyomvonala ne Budakeszi határában fusson, de Budaörsöt sem védte meg a büntetéstől, amelyet azért kapott, mert nem akarta az iskoláit az állam kezére adni.

Szél Bernadett szerint a fideszes jelöltek "változatos zsarolásnak" teszik ki a választókat, például azt mondják, hogy ha nem rájuk szavaznak az emberek, nem jönnek a források. Az LMP miniszterelnök-jelöltje, társelnöke szerint azonban semmi értelme sincs fideszes képviselőre szavazni, a támogatásokról úgysem ők döntenek, hanem a mögöttük álló oligarchák.

PestiSracok facebook image

- szögezte le az ellenzéki politikus.

MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.