Pesti Srácok

Lázár: a következő négy évben az ország dinamikus fejlődés előtt áll

Lázár: a következő négy évben az ország dinamikus fejlődés előtt áll

A következő négy évben - politikai stabilitás esetén - az ország dinamikus fejlődés előtt áll, amely komoly technológiai fejlesztést és bérnyomást, valamint társadalmi változásokat eredményezhet - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen.

Lázár János a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara helyi szervezetének beszámoló ülésén kifejtette, a gazdaságnak és a vállalkozásoknak a közös nevező megtalálása és az együttműködés kultúrájának erősítése az érdeke.

- közölte a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus. „Bár komoly lépések történtek, a munkaerőpiac igénye még mindig nincs megfelelően összekapcsolva a képzéssel” - mondta a miniszter. Hozzátette, személyes álláspontja szerint a kötelező gimnáziumi felvételi bevezetésére lenne szükség annak érdekében, hogy azok válasszák ezt az oktatási formát, akik később egyetemen akarnak továbbtanulni. Így elkerülhető lenne, hogy a gimnáziumban végigbukdácsoló diákok 18 évesen szembesülnek azzal, hogy szakmát kellett volna választani.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta Lázár János. Hozzátette: önkormányzati szinten pedig - ahogy ez Hódmezővásárhelyen megtörtént - a helyi építményadó csökkentése nyújthat ehhez segítséget.

- közölte a politikus. A miniszter elmondta, az unió következő hétéves költségvetésének összeállítása során Magyarország azért fog küzdeni, hogy a kohéziós források megmaradjanak, a hátrányos helyzetű térségeknek jutó támogatások pedig növekedjenek.

- tudatta a politikus. Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) Hódmezővásárhely alpolgármestere hangsúlyozta, az önkormányzat legfontosabb partnerei a vállalkozások. Kiemelte, hogy az iparűzési adó alapja tíz év alatt 57,6 milliárd forintról 75 százalékkal növekedett.

- mondta az alpolgármester. Hozzátette: elkezdődik az egyik kollégium rekonstrukciója is. A vállalkozásokat közvetlenül segítő eszközök közül a politikus az infrastruktúra-fejlesztést emelte ki: az év végére teljes egészében elkészül a várost elkerülő körgyűrű, és javul az ipari park megközelíthetősége is. A kormány döntött arról is, bővítik és fejlesztik az ipari parkot, ahol a tervek szerint bérelhető csarnok is épül.

- mondta Hegedűs Zoltán.

Forrás: MTI; fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.