Pesti Srácok

Lengyelország és Izrael tisztázná a félreértéseket

null

Lengyelország és Izrael párbeszédet fog folytatni a második világháború története kapcsán keletkezett félreértések tisztázása érdekében – erről egyezett meg Mateusz Morawiecki lengyel és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő vasárnapi telefonbeszélgetése során.

A beszélgetésre azután került sor, hogy Izrael úgy értelmezte Morawieckinek előző napi, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián tett kijelentését, hogy a lengyel kormányfő szerint a holokauszt elkövetői között zsidók is voltak. A telefonbeszélgetésről a lengyel kormányfő szóvivője tájékoztatta a sajtót, és maga Morawiecki is írt róla a Twitter közösségi honlapján, „rendkívül rettenetes bűntettnek” minősítve a holokausztot, melynek elkövetőiként „a náci németeket” jelölte meg. Emellett leszögezte:

A beszélgetés során mindketten jelezték: ezt a párbeszédet a két ország folytatni fogja. A lengyel kormányfői hivatal egyébként vasárnap reggel kiadott közleményben hangsúlyozta: Morawieckinek a legkisebb mértékben sem a holokauszttagadás volt a célja.

PestiSracok facebook image

A telefonbeszélgetésről szóló jeruzsálemi közlemény szerint Netanjahu azt mondta lengyel hivatali kollégájának: semmi alapja sincs a lengyelek és a zsidók tevékenysége közötti összehasonlításnak a holokauszttal kapcsolatban. Hozzátette, hogy a holokauszt célja a zsidó nép megsemmisítése volt, és hogy halálos ítéletet mondtak ki minden egyes zsidó emberre pusztán zsidósága miatt. Netanjahu azt is leszögezte, hogy nem lehet kijavítani a Lengyelországgal kapcsolatos torzítást egy másik torzítás segítségével.

A felek a miniszterelnöki hivatal beszélgetésükről kiadott közleménye szerint egyetértettek abban, hogy a két ország továbbra is beszélni fog a kérdésről abban a reményében, hogy küldöttségeik hamarosan találkoznak a téma megvitatására. Izraelben heves visszhangot váltottak ki a lengyel miniszterelnök szombati szavai. Avi Gabaj, az ellenzéki Munkapárt elnöke szerint Morawiecki úgy beszélt, mint egy közönséges holokauszttagadó, Jaír Lapid, az ellenzéki centrista Jes Atíd (Van Jövő) párt elnöke pedig „régi fajta” antiszemitának minősítette a lengyel politikust.

Forrás: MTI; fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.