Pesti Srácok

Lezuhant egy orosz utasszállító repülőgép Moszkva közelében (Frissítjük!)

Lezuhant egy orosz utasszállító repülőgép Moszkva közelében (Frissítjük!)

Lezuhant Moszkva közelében a Szaratovszkije Avialinyii orosz légitársaság egy utasszállító repülőgépe, fedélzetén 71 emberrel - közölte vasárnap hivatalos forrásra hivatkozva az Interfax hírügynökség.

Makszim Szokolov orosz közlekedési miniszter és a moszkvai régióközi közlekedési ügyészség egybehangzóan közölte, hogy a Ramenszkojei járásban, Styepanovszkaja falu környékén bekövetkezett szerencsétlenségnek nincsenek túlélői. A belföldi járatot teljesítő repülőgép törzse a helyszínen készült videofelvételek tanúsága szerint darabokra tört és szétszóródott. Az An-148-as gép, amely az Urál hegységtől délre fekvő Orszkba indult, a főváros domogyedovói repülőteréről való felszállás után néhány perccel tűnt el a radarok képernyőiről. Fedélzetén 65 utas és hatfőnyi személyzet tartózkodott.

Makszim Szokolov közlekedési miniszter a baleset helyszínére utazott. A katasztrófa okának megállapítására a kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) központi apparátusa indított vizsgálatot. A meteorológiai szolgálat szerint az időjárási feltételek kedvezőek voltak, ezért nem idézhették elő a balesetet.

Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és a szerencsétlenség miatt elhalasztotta Szaranszkba tervezett belföldi útját.

PestiSracok facebook image

MTI; Fotó: Plus Pénzforrás.info

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.