Pesti Srácok

Már 600 milliárd dollárba kerül évente a kiberbűnözés

Már 600 milliárd dollárba kerül évente a kiberbűnözés

A számítástechnikai bűnözés évente immár 600 milliárd dollárjába (közel 152 ezer milliárd forint) kerül a világnak, és ez a szám csak tovább nő a kalózok növekvő szakértelme és kriptovaluták virágzása miatt egy szerdán megjelent tanulmány szerint.

A digitalizáció minden szempontból átalakította az életünket, többek között a kockázat és a bűnözés fogalmát, oly módon, hogy a bűnözés hatékonyabb és kockázatmentesebb, jövedelmezőbb és könnyebb, mint valaha" - írta Steve Grobman, a kibertámadásokra szakosodott McAfee cég szakértője. A McAfee és a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) agytröszt által készített tanulmány, amely 2014-ben még 445 milliárd dollárra becsülte ezt az összeget, felhívta a figyelmet a geopolitika jelentőségére is.

-írta James Lewis, az CSIS alelnöke.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá

A szellemi tulajdon eltulajdonítása 2017-ben a számítógépesbűnözés okozta károk mintegy egynegyedét tette ki - áll a jelentésben, amely szerint a számítógépes kalózkodásban legaktívabb országoknak megvannak a saját szakterületeik. Oroszország, Észak-Korea és Irán kalózai követik el a pénzintézetek elleni legsúlyosabb támadásokat, míg Kína a számítógépes kémkedésben áll vezető helyen a tanulmány szerint. A leggyorsabban terjedő támadási mód - elsősorban a kalózszolgáltatásokat árusító internetes "áruházak" miatt - az úgynevezett zsarolóvírus, amellyel leblokkolják a számítógép működését és pénzt követelnek. A kiberbűnözők mindenütt ugyanazokat az eszközöket használják, legyen szó adatlopásról, személyi adatokkal való visszaélésről, bankok elleni támadásokról, névtelenségüket a bitcoin vagy más kriptovaluta használatával érik el.

A Fehér Ház a múlt héten jelentette be, hogy 2016-ban a kiberbűnözés 57-109 milliárdjában került az Egyesült Államoknak és figyelmeztetett a gazdaságra gyakorolt fertőző hatására. Mindenekelőtt Oroszország van az Egyesült Államok célkeresztjében.

Forrás: MTI; fotó: linkedin.com

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.