Pesti Srácok

Karácsony „Még nem tudom, mi akarok lenni” Gergelyt ekézi az LMP pártsajtója

Karácsony „Még nem tudom, mi akarok lenni” Gergelyt ekézi az LMP pártsajtója

Vezércikkben rontott neki Karácsony Gergelynek az LMP pártújságja. A Reflektor Blog szerint a zuglói városvezetőt valójában nem érdekli a miniszterelnök-jelöltség, tudja hogy tökéletesen esélytelen, fejben már 2019-es főpolgármester-jelöltségről álmodozik. A szokatlanul erős támadást nem árt komolyan vennie Karácsonynak, hiszen az üzenet gyakorlatilag az LMP pártközpontjából érkezett. Az elmúlt napokban más pártoktól is megfogalmaztak komoly kritikát személye ellen, jól láthatóan fogy a levegő körülötte. Ha több idő lenne a választásokig, a szocialisták legújabb reménysége is könnyen úgy járhatna, mint a napokban súlyos korrupciós botrányba keveredett, de Karácsonnyal ellentétben sokak által valódi politikusnak tartott Botka László – írta az Origo.

Bár feltehetően nem sokan tudnak róla, de az LMP-nek is van egy lapja, amely a párt vasökleként funkcionál – emlékeztetett az Origo, A portál szerint a Reflektor Blog írásai meglehetősen vehemensek, nem kevésszer trágár szavakkal vannak teletűzdelve, és olyan, polgári értelemben is varázslatosnak tekinthető címeik vannak, mint például a „A Fidesz és az MSZP együtt menjen a picsába”, vagy az „A nap, amikor a szociközeli szarkavaró-intézet lesuttyózta a választókat”. Nem hagyott alább a lendület, amikor az MSZP kongresszusa után a Párbeszéd vezetői arcairól, Karácsony Gergelyről és Szabó Tímeáról hoztak össze egy anyagot a blog munkatársai. A cím ezúttal is erősre sikeredett, jelezve, hogy itt kő kövön nem fog maradni: „Szabó Tímea a mandátumért mindent elárult, amiben hitt régen”.

Az LMP párthű lapja páros lábbal szállt bele a balliberális ellenzék nagy reménységébe és párttársába. A Reflektor nem teketóriázott sokat, egyenesen azt állította, hogy Karácsony Gergelyt a legkevésbé sem érdekli a miniszterelnök-jelöltség, hiszen fejben már a 2019-es főpolgármester-választásra készül. A blog azt is tudni vélte, hogy számára a jelenlegi pozíció csupán ugródeszka, ismeretségi és népszerűségi mutatóit szeretné javítani. Karácsony elmondta korábban: a miniszterelnök jelöltség nem túlzottan érdekli. Minden bizonnyal azért vállalta el, mert tudja, hogy a 2018-as vesztes országgyűlési választások után a 2019-es főpolgármester-jelöltségre nagy esélye lesz, ha felépíti magát addig ismertségben, népszerűségben. Az MSZP-P listát Karácsony Gergely vezeti ugyan, de őneki nincs szándékában beülni az országgyűlésbe, ezért a listaelső mandátum társelnöktársa, Szabó Tímea ölébe hullik majd. Az Origo szerint mivel az LMP pártújságjáról van szó, nem árt komolyan vennie Karácsonynak a szokatlanul kemény értekezést, amelynek üzenete könnyen lefordítható: az LMP is elhatárolódik az MSZP-P közös miniszterelnök-jelöltjétől.

Forrás: Origo. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.