Pesti Srácok

Néppárti EP-képviselők: újabb ciánszennyezés fenyeget Erdélyben

Néppárti EP-képviselők: újabb ciánszennyezés fenyeget Erdélyben

Újabb erdélyi ciánszennyezés veszélyére figyelmeztető közleményt adott ki Tőkés László néppárti EP-képviselő: sajtóirodájának pénteki közleménye szerint egy kanadai cég a Hunyad megyei Felsőcsertésen készül ciántechnológiával aranyat és ezüstöt bányászni, ám nem biztosította a szükséges pénzügyi garanciát.

Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott tájékoztatás szerint az Eldorado Gold Corporation évente több mint 1600 tonnányi nátrium-cianid alkalmazását előrevetítő, 187 hektár erdő kiirtását feltételező felsőcsertési projektjének környezetvédelmi kockázatairól Hölvényi György és Tőkés László néppárti EP-képviselők közösen tettek fel írásban kérdést az Európai Bizottságnak.

Az EP-képviselők szerint az elmúlt másfél évtizedben a verespataki bányanyitással kapcsolatban bebizonyosodott, hogy egy ilyen terv környezetvédelmi kockázatokat hordoz, ezért azt akarták megtudni, hogy az érintettek tiszteletben tartják-e a vizek tisztaságára vonatkozó vízügyi irányelvet, és vannak-e pénzügyi garanciák, mivel mindkettőt uniós dokumentumok írják elő.

Karmenu Vella környezetvédelmi biztos a Bizottság nevében adott válaszában elismerte, hogy Románia eddig semmilyen pénzügyi garanciát nem teremtett meg a projekttel kapcsolatban, ennek ellenére az engedélyezést teljesen rendben valónak találta. A tagállamok számára a környezeti felelősségről szóló irányelv írja elő, hogy a gazdasági szereplőket pénzügyi garanciák létrehozására kötelezzék - emlékeztet a közlemény.

PestiSracok facebook image

Tőkés László sajtóirodája felidézte: az Európai Parlament 2010. május 5-én elsöprő többséggel szavazta meg azt a határozatot, amely a ciántehnológiák betiltására kéri az Európai Bizottságot, ám az mind a mai napig nem szerzett érvényt a parlament határozatának. A felsőcsertési bányaberuházást a szakértők "kis-Verespataknak" is nevezik, ugyanis miután a Rosia Montana Gold Corporation verespataki bányászati terve meghiúsult, a szintén kanadai Eldorado Gold a szomszédos településen, Felsőcsertésen kíván ciántehnológián alapuló kitermelést beindítani. 1971 őszén száznál több halálos áldozatot követelt egy itt bekövetkezett gátszakadás, amelynek során az aranybánya zagytározójából kiömlő iszap elárasztotta a települést - közölte az erdélyi EP-képviselő irodája.

MTI, Vezető kép: verespataki ciánszennyezés, Origo

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.