Pesti Srácok

Nézőpont: Orbán Viktor beszéde több volt mint évértékelés

Nézőpont: Orbán Viktor beszéde több volt mint évértékelés

Az évértékelő egyszerre volt kampánybeszéd, a politikai közösség számára fontos elvi beszéd, a jövőről szóló beszéd, valamint a győzelemre készülő beszéd - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője az M1 aktuális csatornán.

Rámutatott arra, hogy a miniszterelnök évértékelőjében sokat foglakozott a gazdasági eredményekkel, például a teljes foglalkoztatással, az alacsony inflációval, a költségvetés jó állapotával, a béremeléssel. Megjegyezte, kormányon lévő erőként fontos ismertetni az eredményeket, és megfogalmazni, miért kérik a felhatalmazást a folytatásra.

Mráz Ágoston Sámuel beszélt arról is, hogy a kormány programja örök értékeken alapul, és abban a munka, az otthon, a család, a magyar modell gondolata fontos elem.

Kitért arra, hogy az idén 30 éves Fidesz összetartó politikai közösség, s az ellenzék nem tud ekkora politikai közösséget felmutatni. Az elemző szerint az évértékelő beszéd elérte a közösség megerősítésére vonatkozó célját, lelkesítő üzenete volt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?