Pesti Srácok

Novák Katalin: folyamatosan emelkedik a házasságkötések száma

Novák Katalin: folyamatosan emelkedik a házasságkötések száma

A házasság nem ment ki a divatból, Magyarországon reneszánszát éli, a fiatalok bátrabban mernek tervezni, kiszámíthatóbbnak, biztonságosabbnak érzik a jövőjüket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára szerdán egy csepeli sajtótájékoztatón, amelyen egy civil szervezet azt ünnepelte, hogy egy éve indította el jegyescsomagját.

Novák Katalin (képünk jobb oldalán) arra emlékeztetett, hogy míg 2002 és 2010 között drámaian, huszonhárom százalékkal csökkent a házasságkötések száma, addig 2010-ről 2016-ra negyvenhat százalékkal emelkedett. Ezzel párhuzamosan csökkent a válások száma, ez pedig azt jelzi, hogy a házasságok egyre stabilabbak, kevésbé esnek szét, mint korábban. A politikus közölte, több friss felmérés is azt igazolja, hogy a fiatalok házasságban, családban, gyerekekkel képzelik el a jövőjüket. A kormánynak ezért is feladata, hogy kiemelten támogassa a családokat, különösen idén, a családok évében. Az államtitkár a fiatal párokat érintő kormányzati intézkedések közül kiemelte a 2015-ben bevezetett házassági adókedvezményt, amelyre eddig 4,8 milliárd forintot fordítottak. Hozzátette: azóta módosították a havi nettó ötezer forintos kedvezményt, így az már két évig jár a fiatal házasoknak. Ez az összesen százhúszezer forintos nászajándék a gyermekvállalás idejétől függetlenül jár a házasságkötést követő naptól a pároknak.

Az adókedvezményt a munkáltatójuknál igényelhetik azok a fiatalok, akik közül legalább az egyiknek ez az első házassága – mondta Novák Katalin, aki kitért arra, hogy a kormány a családtámogatások mindegyikét megőrzi, illetve tovább bővíti. Az államtitkár, aki egyúttal a Fidesz alelnöke, azt mondta, ha bizalmat kapnak az áprilisi országgyűlési választáson, akkor a következő esztendők is a családok évei lesznek. A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) csepeli rendezvényén a civil szervezet e gy éve bevezetett jegyescsomagjáról számoltak be. A kezdeményezés lényege, hogy az önkormányzatokkal közreműködve megajándékozzák a házasságot tervező párokat. Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke arról beszélt, hogy bár a jegyesség, a házasság alapvetően két emberről szól, a települések közösségi ünneppé is tehetik, ahogy ennek korábban hagyományai voltak. A képviselő szerint a jegyescsomag annak a szimbóluma, hogy az önkormányzat vezetése és a civil szervezetek értéknek tartják a jegyességet, a házasságot és segíteni akarják a párokat. Az alaptörvényre utalva emlékeztetett arra, hogy az a házasságot egy férfi és egy nő kapcsolataként írja le, és jogilag is ezt tették elfogadottá Magyarországon.

Király Nóra, a Ficsak alapítója, Újbuda alpolgármestere (Fidesz-KDNP) azt hangoztatta, hogy a civil szervezet elkötelezett híve a házasság intézményének, és annak, hogy ezekben minél több gyermek szülessen. Elmondta, az útravaló jegyescsomagot már tizenegy önkormányzatnál adják át az anyakönyvvezetők a házassági szándékukat bejelentő fiatal pároknak. Azt mondta, céljuk a csomaggal az, hogy a házasságokat megerősítsék, és hogy minél kevesebben váljanak el. A jegyescsomag díszdobozában egyebek mellett egy jegygyűrűpárnát, egy esküvői munkafüzetet, a Jövőnk könyve – házasságra hangolva című könyvet, valamint az Emmi házasulandókat érintő tájékoztató kiadványait helyezték el. Újdonságként rövidesen egy párkapcsolati tesztfüzetet is kapnak a jegyespárok – mondta Király Nóra. Emlékeztetett, a csepeli önkormányzaton keresztül indult el a kezdeményezés, amelyet Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) polgármester a kezdetektől fogva támogatott. Borbély azt hangoztatta, minden egyes önkormányzati döntésük a csepeli családokról és gyerekekről szól. Példaként említett egy helyi óvodaépítést, egy rövidesen megkezdődő bölcsődefejlesztést, valamint az újszülötteknek, illetve a szüleiknek szóló babacsomagot. A rendezvényen egy jegyespárnak átadták az ajándékcsomagot, valamint a gyermekvállalást megelőlegezve a csepeli babacsomagot is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.