Pesti Srácok

Tavaly kétmilliárd forintnyi csempészcigit foglaltak le

Tavaly kétmilliárd forintnyi csempészcigit foglaltak le

Bár volt már példa arra, hogy az ukrán határ mentén egyesek drónnal juttatták át az illegális dohányárut a határon, a csempészek egyelőre inkább a régebbi, bevált módszereket alkalmazzák. Az adóhivatal ugyanakkor már rendszeresen vet be drónt az illegális dohánykereskedelem megakadályozásáért. A hatóság tavaly 37 millió szál cigarettát foglalt le - írja pénteki számában a Magyar Idők.

Bőven túllépte a kétmilliárd forintot annak az illegális dohányárunak az értéke, amelyet tavaly vontak ki a hazai feketepiacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei és pénzügyi nyomozói. A legnagyobb tételt a cigaretta adta, amelynek értéke 1,9 milliárd forint lehetett. Ehhez társult nagyjából 17 tonna különféle fogyasztási dohány, a maga több mint 200 millió forintos feketepiaci értékével.Az illegális dohánypiac szereplői mostanában is a megszokott, begyakorolt módszerekben bíznak a leginkább" - mondta a lapnak a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkára. Molnár Tamás szerint a déli határszakaszon főként az autókat használják csempészetre, az északkeleti határszakaszon pedig inkább a Tiszán úsztatással próbálkoznak. De nemegyszer az adóhatóság teherautó- vagy vonatröntgenje is hatékony a jogsértések leleplezésében.

Akadt ugyanakkor korábban egy érdekes, újszerűnek nevezhető eset is" - jegyezte meg Molnár Tamás. Az északkeleti határszakaszon egy helybeli állampolgár zúgásra lett figyelmes, majd kisebb puffanást hallott, hamarosan pedig egy drón húzott el felette. A helyszínre érkező rendőrök 220 doboz cigarettát találtak a közelben. Hasonló megoldással újabban nem találkozott az adóhivatal, amely azonban már alkalmaz pilóta nélküli repülő eszközt, 2015-ben uniós forrásból, húszmillió forintért vásárolt drónt. A repülő eszközön található felvevőkészülék már sikeres rajtaütéshez is hozzásegítette az adóhatóság munkatársait.

Forrás: MTI, fotó: karpatinfo.net

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.