Pesti Srácok

Több száz diák tüntetett szigorúbb fegyvertörvényért Floridában

Több száz diák tüntetett szigorúbb fegyvertörvényért Floridában

Több száz diák tüntetett szigorúbb fegyvertörvény megalkotásáért szombaton a floridai iskolai lövöldözést követően Fort Lauderdale-ben.

A megmozduláson jelen voltak annak a parklandi Marjorie Stoneman Douglas középiskolának a diákjai is, ahol szerdán a lövöldözés történt. A tanintézményben egy 19 éves fegyveres támadásában 17-en meghaltak és több tucatnyian megsebesültek.

A középiskola diákjai azóta a közösségi hálókon, a tévékben és az utcán követelik, hogy a hatóságok tegyenek lépéseket a kérdésben. Egyesek közvetlenül azokhoz a politikusokhoz fordultak, akik támogatásokat fogadtak el a befolyásos fegyverlobbitól, a Nemzeti Fegyverszövetségtől (NRA).

Az összegyűlt tömeg és a tévétársaságok kamerája előtt Emma Gonzalez diáklány szívszorongató és szenvedélyes beszédet mondott, amelyben üzent az amerikai hatóságoknak és politikusoknak, hogy szigorúbb fegyvertörvénnyel vegyék elejét a tömeges lövöldözéseknek. Mint mondta, a politikusok az NRA támogatásával megszerzett díszes képviselői és szenátori székeikben ülve azt állítják, hogy semmi sem akadályozhatta volna meg a történteket.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta Emma Gonzalez, aki szerint fontos beismerni, hogy itt nem csak mentális problémáról van szó.

- idézte a diáklányt a CNN.

Trump bírálta az FBI-t

Nagyon szomorú és elfogadhatatlan, hogy az FBI az összes előzetes figyelmeztetést figyelmen kívül hagyta a floridai lövöldözőről - foglalt állást a Twitteren Donald Trump amerikai elnök szombat éjjel. Trump szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda emberei túl sok időt töltenek azzal, hogy a Trump-kampánystáb és Oroszország közötti összejátszást próbálják bizonyítani.

A szerdai lövöldözés után kiderült, hogy az FBI a múlt hónapban bejelentést kapott arról, hogy a későbbi elkövető „gyilkolni akar”, hozzáfér fegyverekhez és feltehetően támadást készít elő. Az információ viszont nem jutott el a megfelelő helyre, s ezért az FBI nem vizsgálta ki a bejelentést. Az iroda elismerte, hogy nem megfelelően járt el. Florida republikánus kormányzója emiatt lemondásra szólította fel Christopher Wray FBI-igazgatót.

Forrás: MTI; fotó: Getty Images/Joe Raedle

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.