Pesti Srácok

Törökországban napirendre vennék a pedofilok kasztrációját

Törökországban napirendre vennék a pedofilok kasztrációját

A török kormány azt tervezi, hogy néhány napon belül napirendjére veszi a pedofilok kémiai kasztrációjának tárgyalását - közölte Abdulhamit Gül török igazságügyi miniszter kedden Ankarában újságíróknak nyilatkozva, miután a közelmúltban óriási botrányt kavart, hogy egy fiatal férfi megerőszakolt egy hároméves kislányt, ráadásul egy esküvő közben.

A sajtó beszámolói szerint a 20 éves férfi február 10-én a dél-törökországi Adanában egy utcai esküvő alatt kifigyelte, hogy a házigazda a kislányát bekíséri a gyerekszobába és elaltatja, majd amikor a kislány egyedül maradt, beosont a szobába és megerőszakolta. Az egyik vendég, aki a házba lépve meglátta a meztelen férfit, azonnal rátámadt. A hangos dulakodásra a kinti vendégsereg is felfigyelt és a házba özönlött, hogy meglincselje a tettest. A fiatal férfi ugyan ki tudott menekülni a házból, és meztelenül szökni próbált, de a rendőrök hamar elfogták. Lepedőt tekertek rá, és úgy vitték az őrsre, ahová azonban az esküvői tömeg is követte őket, és halálbüntetést követelt.

A hatóságok golyóálló mellényt adtak a tettesre, majd a hátsó ajtón kimenekítették. A bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását, akit biztonsági okokból egy másik tartományban található börtönbe szállítottak ismeretlen helyre. Az adanaiak Törökországban különösen heves vérmérsékletükről ismertek. A Sözcü török kemalista ellenzéki napilap értesülése szerint a tettes házát később felgyújtották.

A hároméves kislányt kórházba vitték. Az orvosi ellátást követően ugyan hazaengedték, de pszichológiai kezelésre szorul. A gyerek ügyét a családügyi minisztérium vette kézbe.

PestiSracok facebook image

Az NTV török hírtelevízió úgy tudja, hogy a tettes egyébként nős és két gyereke van. A fiatal férfi beismerte tettét, az ügyészség pedig kedden összesen 66 évig terjedő börtönbüntetést kért rá. Törökországban nem ritkák a nemi erőszakról szóló hírek, érjen a bántalmazás akár gyereket, akár felnőttet, ugyanakkor a kirívó adanai eset általános társadalmi felháborodást váltott ki és mindennapi témává vált. Még nagy nyilvánosság előtt zajló rendezvényeken is kitérnek rá. Az emberek a Twitteren "a gyerek hallgat, te ne tedd" (#CocukSusarSenSusma) címszó alatt osztják meg gondolataikat. A török közélet rengeteg szereplője súlyosabb büntetéseket követel, és az eset ismét felszínre hozta a halálbüntetés visszaállításának kérdését is. Ankara a halálbüntetést 2004-ben az európai uniós csatlakozás vágyával törölte ki a török alkotmányból. Helyére a "súlyosbított életfogytiglani" szabadságvesztést vezették be, amely egy sor korlátozás révén tovább nehezíti az elítélt mindennapjait.

Forrás: MTI; Vezető kép: Öğretmenler İçin

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.