Pesti Srácok

Václav Klaus szerint Merkel és Macron sosem fognak észhez térni

null

Emmanuel Macron vagy Angela Merkel soha nem fog visszatérni a józan észhez, az európai emberek azonban megtehetik ezt – nyilatkozta Václav Klaus a 888.hu-nak. A cseh politikus a portálnak adott interjújában arról is szólt, az Európai Unió következetesen és szándékosan próbálja gyengíteni a nemzetállamokat, „célul tűzte ki azok likvidálását”.

Václav Klaus cseh politikus a 888.hu-nak legújabb, a Népvándorlás - Útmutató a jelenlegi migrációs válság megértéséhez című könyve bemutatójának kapcsán adott interjút. Mint elöljáróban elmondta, 2015-ben, a migrációs válság csúcspontján fogalmazódott meg bennük, hogy a tömeges bevándorlás okait és komolyságát érintő félremagyarázások, hamis interpretációk ellensúlyozásaként megfogalmazzák azt, mi is történt, és mi történik jelenleg is Európában. Arról is beszélt, nagyon elégedett a V4-ek jelenlegi helyzetéve, mivel 25 év elteltével olyan témára találtak a Visegrádi Négyek országai, amely egységbe kovácsolta őket. A kelet-európai szabadkereskedelmi egyezmény után negyed évszázaddal véleménye szerint ez a második jelentőségteljes kezdeményezés. Mint fogalmazott,

Megjegyezte ugyanakkor, tart attól, hogy az együttműködés idejekorán elveszti a lendületét.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktorra a cseheknek is szükségük van

Václav Klaus elmondta, a nyugat-európai elit és a nyugat-európai vezető politikusok alapvetően felelősek a tömeges bevándorlásért. Etekintetben Angela Merkel gesztusai csak az utolsó cseppek volt a pohárban, „ami végül ránk zúdította a tömeges migráció problémáját". Véleménye szerint a tömeges bevándorlás gyökerei mélyebbre és régebbre nyúlnak vissza és érintik az európai gazdaságpolitikát, szociálpolitikát és a multikulturalizmust is. A cseh politikus elmondta, az Európai Unióval kapcsolatban alapvetően megegyeznek a nézetei Orbán Viktorral. Véleménye szerint a magyar miniszterelnök egyedi Európában, hiszen egyedülálló többség és egység van mögötte az országban. Úgy vélte, „máshol sokkal nehezebb olyan tisztán érthető és egyenes politikát folytatni, mint amilyet Orbán folytat”. Hozzátette,

Nem térnek vissza a józan ész útjára

A cseh politikus kitért arra, 2016-tól egyfajta átrendeződési folyamat figyelhető meg a politikában, amelyet a Brexit, Donald Trump megválasztása, az AfD németországi és Marine Le Pen franciaországi megerősödése jelez. 2017-ben ugyanakkor ez a lendület megtört és aggasztó, hogy a folyamat visszájára fordulhat, ahogyan ez Franciaországban történik Macron elnökkel az élen, ami „egy tragédia és attól tartok, hogy ez nem jelent fényes jövőt Európa számára” – tette hozzá. Václav Klaus úgy látja, Macron vagy Merkel soha nem fognak visszatérni a józan észhez, az európai emberek azonban megtehetik ezt. Mint kifejtette,

Václav Klaus arról is szólt, az Európai Unió következetesen és szándékosan próbálja gyengíteni a nemzetállamokat, „célul tűzte ki azok likvidálását. Szerinte a magyarok vagy a csehek helyesen gondolják úgy, hogy a nemzetállamok az európai kultúra, az európai politika alapkövei. Mint fogalmazott, „elsődlegesen nem európainak tartom magam, hiszen cseh vagyok”. Reményét fejezte ki, hogy az emberek felismerik azt a frusztrációt, amit a nemzetállamok tudatos meggyengítése okoz. Hangsúlyozta, nem létezik demokrácia nemzetállamok nélkül.

A teljes interjú itt olvasható.

Forrás: 888.hu; fotó: origo.hu

Ajánljuk még