Pesti Srácok

Választási szabálysértés miatt marasztalták el Vajda Zoltánt, az Együtt képviselőjelöltjét

Megsértette a választási kampánytevékenységekre vonatkozó jogszabályt az Együtt-Korszakváltók Pártja egyik budapesti képviselőjelöltje, amikor az ajánlásgyűjtés helyszínéül egy köznevelési intézményt adott meg. Vajda Zoltán Tamást a történtek miatt részben elmarasztalta az illetékes választási bizottság, amely eltiltotta a további törvénysértéstől.

Részben megállapította a választásokra vonatkozó törvények megsértését a Budapesti 13. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság, hogy Vajda Zoltán Tamás, az Együtt-Korszakváltók Pártja képviselőjelöltje tiltott módon egy köznevelési intézményben folytatta kampányát az ajánlási ívek összegyűjtésekor.A bizottság Vajdát eltiltotta a további jogszabálysértéstől – tartalmazza a PestiSrácok.hu birtokába került dokumentum. A határozat indokolásában olvasható, hogy Vajda Zoltán Tamás február 19-én a Facebook-profilján fizetett hirdetéseket tett közzé, amelyekben választási gyűlést hirdetett, a közzétett szöveg szerint „ várja azt az ötszáz bátor embert”, akik ajánlóíveikkel támogatják, hogy képviselőjelölt lehessen. Az aláírásgyűjtés helyeként a XVI. kerületben, a Veres Péter utcában található Gourmand Szakácsiskolát adta meg, ahol támogatóival együtt a kampányához kapcsolódó videót is forgattak. Az iskola köznevelési intézmény, így ott a hivatalokhoz, hatóságok, közintézmények hivatali helyiségeihez hasonlóan a jogszabály tiltja a választási kampánytevékenységet. Bár az esetet feltáró beadványozó kérte a választási bizottságtól, hogy Vajdát a történtek miatt sújtsa pénzbírsággal, a testület ezt nem tartotta indokoltnak.

Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.