Pesti Srácok

Varga Mihály: már januárban megkapják emelt bérüket az egészségügyi dolgozók

Varga Mihály: már januárban megkapják emelt bérüket az egészségügyi dolgozók

Az egészségügyben és szociális terület szakdolgozói november helyett már a januári fizetéssel megkapják a szakszervezetekkel korábban kialkudott béremelést – mondta Varga Mihály, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A szaktárca vezetője azt mondta, ez az intézkedés körülbelül nyolcvanezer embert érint, az előrehozás mellett pedig azért döntöttek, mert ezt a szakszervezetek kérték. Ez húszmilliárd forint kiadást jelent, amelyet a 2018-as költségvetésben elfogadott kétszázmilliárd forint fölötti tartalékból finanszíroznak – ismertette Varga Mihály. A miniszter emlékeztetett, hogy az idén is emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum: előbbi nyolc százalékkal százharmincnyolcezer forintra, utóbbi tizenkét százalékkal 180 500 forintra módosul.

Varga Mihály elmondta azt is, hogy tavaly tizenkét százalékos bruttó bérnövekedés volt, az állami szférában a pedagógusoknál, rendvédelmi dolgozóknál, az Országgyűlés, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dolgozóinál, a vízügyi ágazatban, a mentőszolgálatnál, a bírói és ügyészi területen, a postánál, illetve az állami közlekedési vállalatoknál is jelentős emelések voltak. A nemzetgazdasági miniszter emellett örömét fejezte ki, hogy a versenyszféra is hasonló mértékű bérfejlesztést produkált 2017-ben.

Forrás: MTI Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.