Pesti Srácok

Villám- és gyorstöltőkből álló elektromos töltőállomás csomópont létesült az MVM Partner Zrt. és a Reál Hungária Kft. együttműködésében

null

Egy több töltőből álló, az e-autósok igényeit példaértékűen kiszolgáló állomást – ún. HUB-ot – létesített az MVM Partner Zrt. és a Reál Hungária Kft. az üzletlánc Kondorosi úti telephelyén a fővárosban. Az energetikai társaság ezzel letelepítette harmadik villámtöltőjét is. Az így kialakított több töltőből álló csomóponton egyszerre akár 6 gépjármű is tölthető – derült ki a cégek 2018. február 22-i, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az MVM Partner Zrt. és a Reál Hungária Kft. együttműködése keretében az üzletlánc telephelyén egy nagy teljesítményű, közismert nevén villámtöltő létesült, amelynek segítségével akár 20-30 perc alatt 80-90 százalékos töltési szint érhető el. Az átadott töltőberendezés háromféle (Type 2, CCS Combo, CHAdeMO) csatlakozó típussal rendelkezik és egyszerre két elektromos gépjármű töltésére alkalmas: az egyiket egyenáramú (44 kW DC), a másikat pedig váltóáramú (legfeljebb 43 kW AC) töltéssel képes kiszolgálni a berendezés. A HUB részét képező, további 4 autó kiszolgálására képes – két darab, egyenként két töltőponttal rendelkező – (22 kW AC) gyorstöltővel egy átlagos kapacitású akkumulátor 2-3 óra alatt tölthető fel.

Az MVM Partner Zrt. – Magyarország egyik legnagyobb energiakereskedőjének – korábbi gyakorlati tapasztalatai, valamint a villanyautósok visszajelzései alapján a kivitelezés olyan konstrukcióban valósult meg, hogy a villámtöltő mellett további két gyorstöltő is része a HUB-nak, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre több autós számára is elérhető legyen a töltési szolgáltatás. Ezen megoldás révén a kisebb teljesítményű gyorstöltők részben tehermentesítik a villámtöltőket és átalakító nélkül biztosítanak tökéletes töltési lehetőséget például a plug-in hibrid és a kis teljesítményű töltésre képes egyéb autók használóinak.

Szilágyi Zoltán, MVM Partner Zrt. elektromobilitás osztályvezető
PestiSracok facebook image

A Reál Hungária Kft. tervei szerint a Kondorosi úti telephelyen valósítja meg a hálózat legmodernebb, legnagyobb, a jövő elvárásainak is maradéktalanul megfelelő új szupermarketjét. Az üzlet kialakítása során a ma elérhető újszerű technikai megoldások számos elemét használja fel az üzletlánc, ennek része a „jövő közlekedési formáját” kiszolgáló töltő HUB kialakítása is.

– mondta el Szilágyi Zoltán, az MVM Partner Zrt. elektromobilitás osztályának vezetője.

Kujbus Tibor, Reál Hungária Kft. üzletlánc vezető

– mondta el Kujbus Tibor, a Reál ügyvezető igazgatója.

Évről évre gyarapodik hazánkban az elektromos hajtású járműveket használók köre, amelyhez az energiaszektorban fontos szerepet betöltő MVM Partner Zrt. töltő-infrastruktúra hálózat fejlesztése is hozzájárul. Az energetikai társaság hamar felismerte az e-mobilitás fontosságát, az elsők között, 2012-ben kezdte meg tevékenységét a szegmensben. Az MVM Partner Zrt. elektromos autózás iránti elkötelezettségét mutatja, hogy részben saját beruházásként, részben üzleti partnereivel együttműködésben, már több, mint 60 töltőállomást (összesen 110 töltőpontot) telepített le Magyarország területén.

Az MVM Partner Zrt. Magyarország egyik legnagyobb energiakereskedőjeként meghatározó szereplője a hazai energiapiacnak. Részt vesz a kis-, közepes- és nagyvállalkozások villamos energiával és földgázzal történő ellátásában, valamint a Magyarországgal határos regionális villamosenergia-kereskedelemben is. A társaság aktív szerepet vállal az elektromos közlekedés elterjedésében, továbbá értéknövelt szolgáltatásai révén segítséget nyújt az energiafelhasználás optimalizálásában is.

A Reál Hungária Élelmiszer Kft. 2001. január 1-jén kezdte meg működését, és 100 százalékban magyar tulajdonban van, közel 2000 bolttal rendelkezik. Hét tagvállalatuk mindegyike régiós központként funkcionál, s tömöríti magába a saját üzletei mellett a csatlakozott magánvállalkozásokat. A régiók működésének összehangolását biatorbágyi székhelyű központ látja el. Az ország teljes területén folytat élelmiszer és vegyiáru kis- és nagykereskedelmi tevékenységet. Lakóhely közeli, kényelmi boltjai színvonala széles skálán mozog: üzlethálózatában megtalálható a kiemelt választékot és vásárlási környezetet kínáló szupermarket, és a kis alapterületű „garázsbolt” is. Céljuk, hogy a multiláncok által el nem ért kistelepülések lakosságát is hatékonyan kiszolgálják. A Reál sikeres működésének köszönhetően az idei évben nyitotta meg új, több mint 10 000 nm-es logisztikai központját Biatorbágyon.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.