Pesti Srácok

Az anyaország sokat köszönhet a diaszpóra magyarságának

null

Petőfi és Kossuth örökségét az idegenbe sodródott magyarok tartották meg - hangsúlyozta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Melbourne-ben helyi idő szerint vasárnap délután, a helyi magyarság március 15-i megemlékezésen, kiemelve, az anyaország sokat köszönhet a diaszpóra magyarságának.

A magyar szabadság 170 esztendővel ezelőtt Budapest utcáiról indult útjára és sugárzott szét, a legtöbb időt mégis emigrációban töltötte - fogalmazott a helyettes államtitkár a Miniszterelnökség közleménye szerint.

Ma, mikor fejet hajtunk 1848 dicső nagyjai előtt, akiktől a magyar szabadság lángját kaptuk, meg kell emlékeznünk azokról a névtelen hősökről is, akiknek köszönhetően ez a láng ma is lobog - hangzott el beszédében. Mikor hazánk elnyomó hatalmak játékszerévé vált, mindig volt egy menedék, ahol tárgyakban, szavakban és szívekben őrizték a haza emlékét, ahol hittek benne, hogy Magyarország jövőjét magyarok írják magyarul. Köszönjük az ausztráliai magyaroknak, hogy ma van mit ünnepelnünk - jelentette ki Szilágyi Péter.

A közlemény szerint az államtitkár kiemelte:

PestiSracok facebook image

Hozzátette: ez a szellemiség vezette az ausztráliai magyarságot arra, hogy saját szükségleteiket háttérbe szorítva, együttes erővel felépítse a diaszpórában élő magyarság legnagyobb közösségi házát, majd kiemelte, ez vezette a magyar Országgyűlés képviselőit is 2010-ben, mikor kimondták: külhoni nemzettársainknak is jár a magyar állampolgárság.

A helyettes államtitkár hozzátette:

, hisz miközben segítséget nyújt a hazától távol élő honfitársaknak, lelki tartásukból maga is meríteni tud, s jelezte, ez a felismerés vezette a magyar kormányt arra, hogy rendszerszintűvé tegye és bővítse a diaszpórában élő magyarok támogatását.

Kiemelte: a Kőrösi Csoma Sándor és Mikes Kelemen-programon, valamint a diaszpórában működő szervezeteknek és hétvégi magyar iskoláknak nyújtott támogatásokon túl az idei évtől a Kőrösi-program keretében biztosítják egyházi személyek kiutazását is a közösségekhez és mintegy ezer diaszpórában élő fiatal számára nyújtanak lehetőséget anyaországi táborokban való részvételre.

A közlemény arra is kitér, hogy a melbourne-i megemlékezést megelőzően a helyettes államtitkár látogatást tett a brisbane-i és Gold Coast-i magyar közösségeknél, valamint találkozott Bruce Norman Atkinsonnal, Victoria Állam Parlamentjének elnökével, akivel megbeszélést folytatott a helyi magyar nemzeti kisebbség aktuális helyzetéről. A hivatalos program zárásaként Szilágyi Péter Sydney-ben - ahol az idei évtől Magyarország újra konzuli irodával van jelen - találkozik a helyi magyar szervezetek vezetőivel és előadást tart a Magyar kormány diaszpórapolitikájáról.

MTI; Fotó: MTI (A vezető képen: Szilágyi Péter.)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.