Pesti Srácok

Az ellenzék idegen érdekeket szolgál

Az ellenzék idegen érdekeket szolgál

Míg a Fidesznek és a kormánynak Magyarország az első, az ellenzék mindig idegen érdekeket szolgált a magyar parlamentben, Brüsszelben, s a jövőben is "Soros György érdekeit" tartanák szem előtt - mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke csütörtökön Budapesten.

A kormánypárti politikus Angyalföldön tartott előadásában azt mondta: az április 8-i választásnak a XIII. kerület, egész Magyarország és Európa számára is jelentősége van. A legfontosabb kérdés, hogy megmaradhat-e Magyarország magyar országnak, vagy átadják azoknak, akik révén a "Soros-terv" valósulna meg és bevándorlóországgá válna.

Németh Szilárd azt mondta: ha Karácsony Gergely, Szél Bernadett, Vona Gábor, Gyurcsány Ferenc vagy bárki más kerül hatalomra ebből a táborból, "akik Soros tenyeréből esznek", kimondják: "nincs kerítés, tranzitzóna, határvédelem", és azonnal feléleszthető lesz a balkáni útvonal. Ha ez megtörténik akkor Németh Szilárd szerint nem csak egy-másfél millió ember jön majd át Európába. Ennek kapcsán példaként említette a NATO által készített jelentést, amely szerint 2020-ig - vagyis másfél éven belül - délről 60 millió ember érkezhet Európába.

PestiSracok facebook image

- szögezte le a politikus, kiemelve: ennek záloga a határvédelem. Németh Szilárd - aki a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke és a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke - emlékeztetett: a kormány bebizonyította, hogy a határokkal, azok megerősítésével megállították a bevándorlást.

Kiemelte azt is: ebben a küzdelemben nincsenek egyedül: a V4-es országok - csehek, szlovákok, lengyelek - már akkor segítették Magyarországot, amikor a határvédelemről döntöttek. Ezen felül Európában már szinte mindenhol - "ahol megélték, mit jelent Brüsszel bevándorláspolitikája" - változások vannak. Ezt jelzik a legutóbbi osztrák és olasz választások eredményei is - vélekedett.

Németh Szilárd a XIII. kerület fejlődését jelző eredményeket sorolva elmondta, a 2010-es kormányváltás óta nem csak Angyalföld, hanem "az egész ország nyert". Mostanra elérték, hogy Magyarország erős ország lett, Európa meghatározó, fejlődő gazdasága.

- hangsúlyozta.

Németh Szilárd pártja "Nekünk Magyarország az első!" című országjárásán egy XIII. kerületi étteremben kampányolt a választókerület Fidesz-KDNP által támogatott Harrach Tamás mellett.

Harrach Tamás köszöntőjében elmondta: az elmúlt másfél évben Angyalföldön 100 milliárd forint értékben fejlesztett a kormány. Példaként említette a Vasas stadiont, a Duna Arénát és a Margitsziget fejlesztését.

- szögezte le Harrach Tamás.

MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.