Pesti Srácok

Benyújtotta lemondását Robert Fico, Peter Pellegrinit bízta meg kormányalakítással az államfő

null

Benyújtotta lemondását Robert Fico távozó szlovák miniszterelnök csütörtökön Andrej Kiska államfőnek, aki Peter Pellegrini eddigi miniszterelnök-helyettest bízta meg a kormányalakítással, őt jelölte ugyanis a leendő új szlovák kormány élére a hárompárti kormánykoalíció legerősebb pártja, a Robert Fico kormányfő vezette Irány.

Peter Pellegrini, a Fico kormány befektetésekért felelős miniszterelnök-helyettese csütörtökön azért járt Andrej Kiska államfőnél, hogy elvigye neki azoknak a parlamenti képviselőknek az aláírásait, akik támogatásukról biztosították azt a leendő új kormányt, amelyet a jelenlegi hármas szlovák kormánykoalíció pártjai állítanak majd össze. A kormánykoalíció - egy párton kívüli képviselő támogatását megszerezve - már 79 aláírást szerzett az új kormány támogatásához. Ezzel a hármas koalíció teljesítette azt a szerdán tett ígéretét, hogy bemutat az államfőnek legalább 76 képviselői aláírást, amelyek bizonyítják, hogy a koalíció rendelkezik az általuk felvázolt tervek megvalósításához szükséges támogatással a 150 fős pozsonyi parlamentben.

Peter Pellegrini elmondta: elfogadja a megbízatást és nagy megtiszteltetésként értékeli, hogy a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) őt jelölte a miniszterelnöki posztra. Pellegrini az újságíróknak jelezte: még a csütörtök délután folyamán „visszatér” az elnöki palotába Robert Ficoval.

Andrej Kiska - aki Pellegrini után állt az újságírók elé - azt mondta a Robert Fico által a lemondáshoz kötött feltételekről, hogy őt az alkotmány nem kötelezi feltételek elfogadására, csupán arra, hogy a neki benyújtott lemondást elfogadja. Hozzáfűzte: ezzel a feltételekről kezdett vitát lezártnak tekinti.

PestiSracok facebook image

Kiska döntését indokolva elmondta azt is, hogy az ellenzéki pártokkal folytatott egyeztetései során bebizonyosodott, hogy a törvényhozás képviselői körében nem lesz 90 támogató szavazat az előrehozott parlamenti választás támogatására. Az országban múlt héten tartott és holnapra is bejelentett kormányellenes tüntetésekre utalva megjegyezte: úgy érzi, hogy Robert Kalinák belügyminiszter és Robert Fico kormányfő lemondása "nem kell, hogy elégséges jelzés legyen" arra, hogy a tömegmegmozdulások befejeződjenek.

Forrás: MTI; fotó: TASR/AP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.