Pesti Srácok

Berlin migránsözön miatt a közel-keleti középkor felé halad

Berlin migránsözön miatt a közel-keleti középkor felé halad

Arnold Mengelkoch, a berlini Neukölln bevándorlási hivatalnoka a Der Tagesspiegelnémet lapnak úgy fogalmazott, hogy a rengeteg migráns miatt a német főváros rossz irányba halad. Elmondása szerint Berlin visszafelé megy az időben, egyenesen a középkor felé - írja a 888.

Azok, akik Németországban jelenleg a bevándorlókkal foglalkoznak, arról számolnak be, hogy rendszeresen atrocitások érik őket. Egy helyi lakos szerint a városvezetés valamit nagyon elszúrt, hiszen ő például már nem érzi magát biztonságban a saját városában. Mengelkoch szerint Berlinben egyre többen vannak az olyan fiatalok, akik unatkoznak, mert nincs munkájuk. Elmondása szerint a többségük úgy tekint a nőkre, mint egy szextárgyra, ha nincs rajta a muszlim fejkendő.

Az egyik iskolaigazgató arról számolt be, hogy már a hétéves gyereken is fejkendő van. Véleménye szerint az oktatás már nem is igazán fontos, hiszen az háttérbe szorul a vallással szemben. A német fővárosban korábban már előfordult olyan eset is, hogy egy dühös férfi rontott be az óvodába és leordította az intézményvezető fejét, amiért engedte a fiát a lányokkal játszani.

PestiSracok facebook image

– üvöltötte az ingerült szülő.

888; Fotó: Daily Express

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.