Pesti Srácok

A bulinegyedet a balliberálisok csinálták és most a Fideszen kérnék számon

A bulinegyedet a balliberálisok csinálták és most a Fideszen kérnék számon

Miután a szocialista-szabad demokrata politikusok tönkretették Erzsébet- és Terézvárost, most képviselőjelöltjeik, utódpártjaik előkelő idegenként kérik számon a Fidesz-KDNP-én, hogy hol tart a romeltakarítás - jellemezte ellenfeleit Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere, Budapest 5. számú választókörzetének országgyűlési képviselőjelöltje a Magyar Időknek adott interjúban.

A lap csütörtöki számában Bajkai István az erzsébetvárosi bulinegyedről kifejtette: kérdés, hogy lehet nyugalomban, biztonságban élni akkor, amikor egy hétvégén, egy fél négyzetkilométeres helyen mintegy százezer szórakozni vágyó ember fordul meg. Ez kétszerese annak, ahányan egész Erzsébetvárosban laknak.

Hozzátette, a 2000-es évek elején az akkori szocialista és SZDSZ-es kerületi vezetés az erzsébetvárosiak megkérdezése nélkül állította elő ezt a helyzetet azzal, hogy több mint hetven ingatlant eladtak romkocsmának olcsón, ár alatt. Közölte, "a balliberálisok összehoznak egy problémahalmazt, kiveszik belőle a maguk hasznát, és amikor gond van, felülnek a magas lóra, és számon kérik a mostani vezetésen, hogy mi történt itt".

A parlamenti választásokról elmondta, tétje egyértelmű: "... egy erős Magyarország vagy egy identitását vesztett, kevert népességű bevándorlóország. Mi azt szeretnénk, hogy az, ami 2015-ben a Keleti pályaudvarnál történt, soha többé ne ismétlődhessen meg".

PestiSracok facebook image

MTI/Magyar Idők, Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.