Pesti Srácok

Demokrata: egy nagy lufi az LMP 2018-as választási programja

null

Diákok gyűrött füzeteihez hasonlít az LMP 2018-as választási programja - olvasható a csütörtöki Demokratában. Az írás szerint a program nem áll elő érdemi szakpolitikai ötletekkel, és nyitott kapukat dönget, hiszen a céljaik zömét a nemzeti kormány már sikerre vitte. A szerző, Vass Krisztián, a Földművelésügyi Minisztérium tanácsadója szerint a többi gondolatelem meg elméleti bukfenc, amit hiba lenne megugrani.

VASS KRISZTIÁN – PestiSrácok.hu

- írja az LMP a választási programjában.

A szerző hozzátette, a környezetvédelem kapcsán az LMP politikusai megerőltethették volna magukat, ha már ez a fő profiljuk, hiszen a védett erdők többsége nem a nemzeti parkok, hanem az állami erdőgazdaságok gondjaira van bízva.

PestiSracok facebook image

- olvasható a cikkben, amely emlékeztet: mintegy háromszázezer hektár állami védett területet vagyonkezelnek a nemzeti parkok, melyeket tizennégyezer őshonos magyar háziállat tart karban.

- teszi fel a kérdést a szerző, aki kifejti, a kormány kiemelt forrásokat biztosít erre a célra.

A cikkből kiderül, hogy a Földművelésügyi Minisztérium igenis kiemelt figyelmet fordít nemzeti értékeink védelmére, amiről úgy látszik az LMP-nek fogalma sincsen, ez pedig szomorú tájékozatlanság egy “zöldpárt” részéről.

A szerző emlékeztetett: a nemzeti kormány komolyan veszi Robert Spaemann professzor filozófiáját, mely szerint „a Földet nem szabad a műanyag-hulladék tárlójaként átadni az utódoknak”. Úgy véli, az LMP Szél-malom harcot folytat a valóság ellen.

Forrás: Demokrata; Fotó: LMP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.