Pesti Srácok

Dénes Balázs szerint kötelessége rosszat mondani hazánkról Németországban

null

Dénes Balázs, a Soros György által támogatott, Németországban bejegyzett civil szervezet, Liberties Union for Europe vezetője hallható a Jerusalem Post múlt héten nyilvánosságra hozott hangfelvételén, mely bizonyítja, hogy a civil szövetségi vezető a német kormányra próbál nyomást gyakorolni, hogy lépjen föl a demokratikus jogok védelmében Magyarországon - írja az Index.

Az izraeli lap szerint Dénes Balázs egy januári magánbeszélgetésen a mindennapi munkájáról beszélt. Többek közt elmondta, hogy egy német társadalmi kutató-tanácsadó szervezettel fog találkozni, akiknek elmagyarázza, hogy hogyan léphetnek föl a magyar civiltörvény ellen.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hanganyagról vasárnap az MTI-nek azt mondta, az is bizonyítja, hogy a Soros-hálózat európai kormányokat akar egymásnak ugrasztani azért, hogy az illegális bevándorlók befogadását előmozdíthassa.

Dénes Balázs most megszólalt az Indexnek és jó szokásához híven a magyar kormányt ekézte. Azt mondta, a „Liberties” munkája során nemzetközi szervezetekhez és más országok kormányaihoz is fordul, hogy jelezze nekik, milyen állapotban van a magyar jogállam, és hogyan korlátozzák a szabadságjogokat vagy a civil szervezetek működését.

PestiSracok facebook image

Kijelentette, hogy a hibát nem benne kell keresni, ugyanis véleménye szerint "a magyarországi külföldi befektetéseket nem a Liberties, hanem a magyar kormány jogkorlátozó, és a jogállamot lebontó intézkedései veszélyeztetik.”

Dénes megjegyezte, hogy a beszélgetést, amelyből a Jeusalem Post cikke született titokban, engedély nélkül rögzítették. Ettől függetlenül vállalja, amit mondott, hogy mint nem-kormányzati szervnek, kötelessége felhívni a figyelmet a magyarországi helyzetre, ez a feladatuk, még ha ez a magyar kormány szerint valamilyen szörnyű bűn is.

A civiltörvénnyel súlyos jogi problémák vannak - mondta Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok szervezete által támogatott

Liberties Union for Europe vezetője.

Ugyanakkor mindenkit megnyugtatott, hogy az általuk megfogalmazott aggályok a befektetőket nem fogják eltántorítani, ugyanis mint mondta, "a német cégek üzleti alapon meghozott döntéseiben fontos szerepet játszana az emberi jogok helyzete és a demokrácia állapota Magyarországon".

Vezető kép: feol.hu