Pesti Srácok

Egy zöldbárónak strómankodtak Hadházy Ákos szülei

Egy zöldbárónak strómankodtak Hadházy Ákos szülei

Hadházy Ákos édesapja német-magyar szőlőgazdát segített földhöz – erről írt tényfeltáró riportjában a Magyar Demokrata.

A hetilap közlése szerint a politikus édesapja, Hadházy Árpád aktívan segédkezett állami földek megszerzésében egy német-magyar szőlősgazdának, Georg von Twickel bárónak, aki hosszú ideje igyekszik ingatlanokhoz jutni Szekszárdon és a környékbeli településeken. Hadházy Árpád vezető tisztségeket töltött be a zöldbáró Twickel cégeiben, de egyidejűleg a megyei agrárkamara elnöke is volt, a kétes szerződéseket pedig a megyei agrárkamara hagyta jóvá.

A Magyar Demokrata írásában kitért arra is, hogy sajtóértesülések szerint Hadházy Ákos édesanyja is részese volt a földszerző akcióknak, az asszony 2015 végén három ingatlant is szeretett volna megszerezni, és könnyedén előteremtette a liciten való induláshoz szükséges harmincmillió forintot, valamint vállalta a háromszázmillió forint földvásárlási hitelt is. Emlékezetes, hogy a napokban Hadházy Ákos több ügyével is felkerült a lapok címoldalára. A Bors arról számolt be, hogy az LMP társelnöke egy családi ház árát repülhette el 2016 végéig, egyes számítások szerint összesen 17,5 millió forintot költhetett hobbijára. Arról is írtak, hogy Hadházy parlamenti vagy éppen szekszárdi közgyűlési ülés helyett is költséges kedvtelésének hódolt.

Közben csütörtökön hajnalban elhunyt Hadházy Ákos szomszédja, aki válságos állapotban feküdt a Szekszárdi Megyei Kórházban. A férfival kapcsolatban a TV2 Tények című műsora közölt előzőleg riportot. Ebben elhangzott, hogy az LMP társelnöke éveken át ellehetetlenítette a 69 éves szomszédja életét, hogy megszerezze annak lakását. Hadházy az üggyel kapcsolatban a Facebook-oldalán a szennysajtó újabb lejáratásáról írt, és tagadta, hogy sanyargatta volna szomszédját, sőt szavai szerint több esetben a férfi segítségére is sietett.

PestiSracok facebook image

A Magyar Idők kérdéseket küldött Hadházy Ákosnak a repüléseivel kapcsolatban, ám az LMP társelnöke eddig nem reagált kérdésükre.

Forrás: Magyar Idők; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.