Pesti Srácok

Gyurcsány: a választás tétje a becsület és tisztesség visszaszerzése

Gyurcsány: a választás tétje a becsület és tisztesség visszaszerzése

Gyurcsány Ferenc szerint a 2018-as országgyűlési választás célja elsősorban az, „hogy visszaszerezzük mindannyiunk számára mindazt, amit elkoptattak, megbecstelenítettek”, amelyek közül a legfontosabb az ország becsülete és tisztessége.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerdán Szolnokon, a pártja és a MSZP által közösen rendezett lakossági fórumon hangsúlyozta: ennek egyik formája, hogy a választással „Orbán Viktor szemébe mondjuk”, hogy a gyűlöletkeltéssel sérti esküjét és alkotmányos kötelességét.

- tette fel a kérdést Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke a gyűlöletkeltésről szólva kitért arra, szerinte a magyarok már torkig vannak az állandó háborúskodással, amelynek a legújabb fejleménye, hogy most az Egyesült Nemzetek Szervezetével (ENSZ) állunk hadban. Gyurcsány Ferenc azt mondta, nem hiszi, hogy egy átlagos magyar állampolgár alaposan tanulmányozta volna az ENSZ alapokmányát. Így egy választó általában akkor találkozhat ezzel a nemzetközi szervezettel, amikor az békefenntartással foglalkozik, az UNESCO által szervezi a világ legelmaradottabb térségeinek oktatását, kulturális kincseinek megőrzését, az Egészségügyi Világszervezet révén járványok ellen lép fel, míg munkaügyi szervezete azért dolgozik, hogy világszerte ne lehessen a „melóssal kitolni”.

PestiSracok facebook image

- zárta a gondolatsort a politikus. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, a miniszterelnök feltalált „egy új szentháromságot” - Soros, Brüsszel, menekültek -, és csak ebben a háromszögben tud gondolkodni.

- tette hozzá.

Forrás: MTI; fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.