Pesti Srácok

Korrupciós ügy MSZP-s megúszási módja: elévülés

Korrupciós ügy MSZP-s megúszási módja: elévülés

Nem vizsgálja az ügyészség Botka László korrupciós ügyét, mivel a bűncselekmény, amivel egy vállalkozó megvádolta, néhány éve elévült. A szegedi polgármester politikai felelősségének megállapításához viszont hozzájárulhat egy másik eljárás, amit Tényi István a politikust gyanúba keverő F. Attila ellen kezdeményezett hamis tanúzás miatt.

Tényi azután tett bejelentést, hogy tudomására jutott: a Magyar Időknek is nyilatkozó F. Attila azt állítja, 250 millió forint kenőpénzt fizetett ki Szeged szocialista polgármesterének és egykori párttársának, Toller Lászlónak a pécsi Szent István-akna megszerzéséhez nyújtott segítségükért. Ha a vállalkozó igazat mond, az MSZP-s politikus bűncselekményt követett el, ám az ügyészség érdemben már nem vizsgálhatja a történteket, mivel a hivatali vesztegetés elfogadása még az ilyen, súlyosan minősülő esetekben is csak nyolc évig büntethető. F. Attila viszont 2006-ban fizette ki a két városvezetőt, Botka ellen tehát legkésőbb 2013–2014-ben eljárásnak kellett volna indulnia ahhoz, hogy elszámoltatható legyen.

A politikai felelősségre vonást azonban még nem kerülte el az MSZP prominense. Tényi István ugyanis hamis tanúzás miatt F. Attila ellen is írt egy hatósági beadványt, amit eddig nem utasítottak el. Ha a vállalkozó állításai miatt eljárás indul, akkor kiderülhet, hogy igazat mondott-e, ami közvetve Botka László bűnösségének hivatalos megállapítását is jelentené.

F. Attila a 2000-es évek elején német befektetők képviseletében keresett fejleszthető ingatlant. Elmondása szerint a Szent István-aknát Botka László ajánlotta a figyelmébe, aki jó barátságban volt a pécsi polgármesterrel és országgyűlési képviselővel, Toller Lászlóval. Az ingatlan akkor a gazdasági tárcához tartozó Mecseki Bányavagyon-hasznosító Rt. (MBVH) kezelésében volt. F. Attiláéknak 2004-ig nem sikerült dűlőre jutniuk az MBVH-val, ezért a vállalkozó elmondása szerint, Botka és Toller felajánlotta, hogy megfelelő ellentételezésért cserébe felgyorsítják a folyamatot. Az „ügyintézésért” 250 millió forintot számoltak fel, de a szegedi polgármester a készpénzt szívesen átváltotta volna egy balatoni villára – közölte korábban a Magyar Időkkel F. Attila. Aztán egy tanú megerősítette, Botka Fonyódon megnézett néhány ingatlant, de végül a pénzt választotta. Egy másik férfi arról beszélt: két alkalommal ő szállította a kenőpénz esedékes részletét a szocialista politikusnak. Állításaikat mindketten hajlandók bíróság előtt is megismételni.

PestiSracok facebook image
Magyar Idők
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.