Pesti Srácok

Kunhalmi, Hadházy és Steinmetz javára lépteti vissza a Momentum jelöltjeit

Kunhalmi, Hadházy és Steinmetz javára lépteti vissza a Momentum jelöltjeit

A Momentum három helyen, Pestszentlőrincen, Marcaliban és Szekszárdon visszalépteti jelöltjeit az MSZP-Párbeszéd, a Jobbik, illetve az LMP javára - jelentette be Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke keddi sajtótájékoztatóján.

A politikus közölte: Pestszentlőrincen Nagy Károly lép vissza a szocialista Kunhalmi Ágnes javára, Szekszárdon Rácz Norbert, az LMP-s Hadházy Ákos javára, Marcaliban pedig Fábián László a jobbikos Steinmetz Ádám javára. Fekete-Győr András a visszalépéseket indokolva azt mondta: húsz nap van a választásokig, ezért nincs idő elhúzódó, eredménytelen, véget nem érő tárgyalássorozatokra és kommunikációs blöffökre, mert ennél sokkal többel tartoznak a magyar embereknek, így eljött a döntés ideje, tettekre van szükség. "Kutyakötelességünk" mindent megtenni a kormányváltásért, egy jövőbeli politikai generációváltásért és az azt követő politikai kultúraváltásért is - fogalmazott.

Hangsúlyozta: a Momentum részéről ez egy gesztus minden oldal felé, amellyel azt fejezik ki, hogy másokkal ellentétben "nem csak szövegelnek", hanem konkrét lépéseket tesznek. Kijelentette: a "szekértábor logikán" felül kell emelkedni, mert teljes együttműködés nélkül nagyon kevés választókerület nyerhető meg Magyarországon. Ha képes volt a Momentum erre a gesztusra, akkor ez az összes többi párttól is elvárható, hívják őket Jobbiknak, MSZP-nek vagy LMP-nek - tette hozzá a Momentum elnöke. Kérdésre válaszolva úgy vélte: a visszaléptetéssel a Momentum megtette az első komoly lépést, és készek lesznek a további együttműködésre.

"Tehetetlen és eredménytelen az ellenzék"

PestiSracok facebook image

Úgy vélte: a mai magyar ellenzéki közállapotokat jól jellemzi, hogy az ellenzéki pártok leültek egymással tárgyalni és perrel a hátuk mögött álltak fel.

- fogalmazott a politikus, aki szerint az elmúlt 48 órában szinte minden benne volt, amiért a Momentum elindult a politikai generációváltás útján. Hangsúlyozta: az ellenzéki pártoknak 8 évük volt, hogy megbeszéljék egymással a dolgokat, de három héttel a választások előtt sem jutnak semmire.

MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.