Pesti Srácok

Megvédte Magyarország a magyar gazdák érdekeit

null

Magyarország sikeresen megvédte a magyar gazdák érdekeit a közös agrárpolitika jövőjéről szóló tanácsülésen, az uniós agrárminiszterek ugyanis olyan döntéseket hoztak, amelyek a magyar gazdák számára is kellő pénzügyi hátteret és termelési biztonságot nyújtanak - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hétfőn Brüsszelben, az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva.

Hangsúlyozta, fontos eredmény a területalapú támogatások megvédése is. Magyarország számára elengedhetetlen, hogy ténylegesen azok kapják a támogatásokat, akik a földet művelik.

Fazekas Sándor kiemelte, a hétfői tanácsülés eredménye az is, hogy a vidékfejlesztés kérdései közé nem került be az az előírás, hogy a migrációval összefüggésben is fel lehessen használni az agrártámogatás forrásait.

Elmondta azt is, hogy eredményes megbeszéléseket folytatott az édesvízi aquakultúra támogatásáról, az édesvízi haltartásról, ugyanis a közös agárpolitikában megújul az Európai Unió halászati politikája is. E tekintetben Magyarországnak másik tizenhárom tagállam mellett az az érdeke, hogy az édesvízi haltartásra és tógazdaságra többet lehessen fordítani - közölte.

PestiSracok facebook image

Ez egyúttal környezet- és természetvédelmi jelentőségű is, ugyanis a halastavak víztározásra, árvízvédelemre is alkalmasak, valamint a védett madár- és állatfajoknak is megfelelő környezetet biztosítanak.

Agrotrend/MTI, Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.