Pesti Srácok

Obamának engedte a Facebook, amit Trumpnak nem

Obamának engedte a Facebook, amit Trumpnak nem

Amint a Facebook rájött, hogy a Cambridge Analytica ugyanolyan stratégiát alkalmazott, mint Obamáék, felfüggesztették a céget – írta meg a Mandiner a The Hill cikkére hivatkozva. A lap szerint Obama új adatbázisát úgy építették fel, hogy az egyes önkénteseket arra kérték, lépjenek be Obama újraválasztási oldalára a Facebook-fiókjukkal.

– írja a The Hill. A lap emlékeztet, hogy a Facebooknak akkor nem volt problémája az ilyen tevékenységgel, most viszont van. A lap megemlíti, hogy Obama korábbi médiaelemzési igazgatója leszögezte, hogy a 2012-es kampányban a Facebook engedte, hogy az Obama-csapat "kiszívja az egész társadalmi hálót".

PestiSracok facebook image

- írja az igazgató. Trump esetében persze nem így volt, amint a Facebook rájött, hogy a Cambridge Analytica ugyanolyan stratégiát alkalmazott, felfüggesztették a céget, sőt, nyomoznak is a Cambridge Analytica után, ahogyan a twitteres orosz befolyás után is, bármiféle, arra utaló, komoly információ nélkül, hogy ezek a hatások hatással lettek volna a választásra. A Mandiner szerint a baloldal csak akkor nyugszik meg, ha biztos lehet afelől, hogy a Szilícium-völgyben található szövetségesei kiebrudalták a republikánusokat és a konzervatívokat. Úgy vélik ez az oka annak is, hogy a Twitter felfüggesztette az állítólagos alt-rightos "rasszistákat".

"A közösségi média radikális eltolódásának közepén vagyunk. Ironikus, hogy épp azokat – a konzervatívokat – támadják a közösségi média vállalatai, akik a szabályozásuk ellen léptek fel eddig. De ha az olyan cégek, mint a Facebook, a YouTube, a Google és a Twitter nem kezdenek el tényleg platformként viselkedni ahelyett, hogy politikailag motivált baloldali portálokként viselkednének, a republikánusok valószínűleg elveik helyett inkább a pratikus megoldásokat választják majd."

Forrás: Mandiner; Fotó: snopes.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.