Pesti Srácok

Orbán: Olyan Európa kell, ahol a keresztények és zsidók békében élhetnek

Orbán: Olyan Európa kell, ahol a keresztények és zsidók békében élhetnek

Erkölcsi kötelességünk kiállni egy olyan Magyarország és Európa mellett, ahol a zsidók és a keresztények félelem nélkül élhetnek és gyakorolhatják vallásukat - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szerbiai Szabadkán. Beszédében hozzátette, a zsinagóga átadása üzenet, hogy ilyen az a világ, ilyen az az Európa, amelyben élni akarunk, amelyet képviselünk és amelyet meg is tudunk védeni.

A kormányfő Aleksandar Vucic szerb elnökkel közösen felavatta a felújított szabadkai zsinagógát, és az ünnepségen beszédében kiemelte, ma olyan időket élünk, amikor „a múlt kaput nyit a közös jövőre", és ennek a jövőnek azt kell jelentenie, hogy a magyarok, a szerbek és a zsidók békében és biztonságban élhetnek együtt, ezért köszönet illeti Aleksandar Vucicot, Szerbiát és a Vajdaságot is. Ez a jövő már elkezdődött, „a magyarok és a szerbek közösen írják" – fogalmazott. Orbán Viktor hangsúlyozta, a zsinagóga átadása üzenet, hogy ilyen az a világ, ilyen az az Európa, amelyben élni akarunk, amelyet képviselünk és amelyet meg is tudunk védeni.

A miniszterelnök kifejtette, ma békében és biztonságban együtt ünnepeljük az épület újjászületését, mert abban az Európában élünk, ahol minden ember szabadon gyakorolhatja vallását. Ha viszont hagyjuk, hogy „Európa kulturális altalaját kicseréljék", akkor a jövőt mások írják majd helyettünk – magyarázta. Úgy vélte, sok helyen nem is kerülhetne sor a maihoz hasonló eseményre, mert a zsidók és a keresztények sok helyen ma is üldöztetést szenvednek, és Nyugat-Európában van, ahol nem felújítják, hanem lebontják a zsinagógákat és templomokat.

PestiSracok facebook image

– mondta. Orbán Viktor megjegyezte, Közép-Európa és Magyarország biztonságos és élhető jövője a cél, ebben az Európában tudjuk elképzelni a jövőnket, és ennek a jövőnek része Szerbia is, amelynek sürgetjük az európai uniós tagságát. Mint mondta, „milyen csodálatos hely Közép-Európa", ahol teljesen természetes, hogy egy zsinagógát magyar népművészeti motívumok díszítenek.

– fogalmazott. A kormányfő úgy látja, a mai jó eséllyel vonul be azon jeles napok közé, amikor Közép-Európa a legszebb arcát mutatja a világnak, hiszen a szerb elnök és a magyar miniszterelnök zsidó vezetőkkel együtt átadja Európa második legnagyobb felújított zsinagógáját, „közös kulturális örökségünket", Szabadka ékkövét. Hangsúlyozta a zsidó kultúra és nép iránti tisztelet jelentőségét, azt, hogy a zsidók nagy mértékben hozzájárultak Szerbia, Magyarország és Európa gazdasági, kulturális és tudományos eredményeihez, és ma - mondta - együtt tisztelgünk e bátor és összetartó közösség előtt. Orbán Viktor emlékeztetett, a zsinagóga átvészelte a 20. század legviharosabb évtizedeit, és amikor a kommunizmus idején a megmaradása volt a tét, a város egy emberként állt ki a megóvása mellett. Rámutatott:

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.