Pesti Srácok

Orbán Viktort támogatja az Európai Néppárt frakcióvezetője

Orbán Viktort támogatja az Európai Néppárt frakcióvezetője

A Figyelő legújabb lapszámában közölt interjút Manfred Weberrel, az Európai Néppárt frakcióvezetőjével. A politikus őszintén beszélt Orbán Viktor és a Fidesz szerepéről az európai politika alakításában, a migránsválság okozta krízisről és az április 8-i választásról.

– vélekedett Weber. Úgy látja, hogy Orbán kritikus szelleme olyan vitákat is felhoz, amelyekre nagy szükség van unióban, ugyanakkor a magyar miniszterelnök konszenzus kialakításra is törekszik. Kitért arra is, hogy az európai szocialisták hiába munkálkodnak a Fidesz Európai Néppártból való kizárásán, mert a Fidesz erős partnere az EPP-nek és erős szövetséges a polgári értékek európai megvalósításában. Manfred Weber elismerte Berlin és Párizs kiemelkedő szerepét az Európai Unióban, viszont azt szorgalmazza, hogy az unió térjen vissza Helmut Kohl elvéhez, miszerint a nagy országok ne dominálva, hanem a kis országokkal együttműködve vezessék a kontinenst.

A migránskérdés kapcsán Weber közölte, hogy még 2018-ban politikai megoldásra van szükség. Leszögezte, hogy biztosítanunk kell a külső határok védelmét, valamint meg kell tudnunk, kik érkeznek Európába. Ebben Orbán Viktor élen jár, hiszen kerítéssel óvja a szerb-magyar határszakaszt, s ezért nem kritikákat, hanem támogatást érdemel – mutatott rá. Egyenrangú megoldásnak tartja a visegrádi országok rugalmas szolidaritását az „európai” szolidaritással. Előbbi a külső határok védelmére és az illegális migráció megállítására épül, míg utóbbi a migránsok felső korlát nélküli kötelező szétosztását jelenti.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor maradjon miniszterelnök!

A V4-ek elképzeléséről azt gondolja, azt az unióban igenis komolyan veszik, és ha felállt az új magyar kormány, akkor közösen fognak megoldást keresni. Emlékeztetett azonban mindenkit, hogy az európai kultúra alapja a kereszténység, az már csak egy plusz, hogy az itt élő emberek szabadon gyakorolhatják a vallásukat. Meg kell mutatni, hogy Európa segít az üldözötteknek, de szigorúan védeni kell a határokat is.

– mondta Weber, aki elismerte a visegrádi államok javaslatát, miszerint ne a menekülteket hozzák Európába, hanem a segítséget vigyék oda hozzájuk. Tévútnak nevezte Merkel javaslatát, miszerint az EU következő költségvetési ciklusában a menekültek befogadásához kéne kötni a kifizetéseket, és Weber inkább a párbeszédben keresné a megoldást. Ezért szorgalmazza, hogy pozitívan tekintsenek Orbán Viktor elszántságára a határok megvédésében és a kulturális önazonosság megőrzésében. Végül a magyaroknak is üzent az EPP frakcióvezetője:

forrás: Origo

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.