Pesti Srácok

Semjén Kolozsváron: ma az állampolgárság kiterjesztése jelenti azt, amit egykor az unió Erdéllyel jelentett

Semjén Kolozsváron: ma az állampolgárság kiterjesztése jelenti azt, amit egykor az unió Erdéllyel jelentett

Semjén Zsolt szerint ma a magyar állampolgárság kiterjesztése által valósul meg a magyar nemzet közjogi egyesítése, ami a 170 éve megfogalmazott 12 pontban úgy jelent meg, hogy „unió Erdéllyel”.

A nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes Kolozsváron a Magyar Opera nagytermében beszélt erről szerda este a Magyarország főkonzulátusa által szervezett ünnepi gálaműsor szónokaként. Hozzátette, hogy a honosított magyar állampolgárok nem csak statisztikai számok, hiszen valamennyi állampolgár mögött egy élettörténet, egy szenvedéstörténet áll. Úgy vélte, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztése egyfajta történelmi jóvátétel a mai lehetőségek keretei között. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy Magyarország teljes jogú állampolgárságot adott a határon túli magyaroknak, amihez nemcsak magyar útlevél, hanem szavazati jog is tartozik.

- mondta Semjén Zsolt, hozzátéve: minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen. Így minden nemzetnek - a magyarságnak is - az a küldetése az egyetemes emberiséggel szemben, hogy magyarságát kimunkálja és továbbadja. Szerinte ezt a nézetet két téveszme veszélyezteti: az egyik a nemzetietlenség, a másik a sovinizmus. Az egyik szerint a nemzet fogalma fölött eljárt már az idő, a másik viszont kétségbe vonja más nemzetek jogát a létezéshez.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. Semjén Zsolt a háromlábú székhez hasonlította a magyar nemzetet, melynek egyik lába a magyarországi, másik a Kárpát-medencei, harmadik pedig a nagyvilágban szétszórt magyarság. Úgy vélte, a nemzetnek mindhárom lábra támaszkodnia kell.

A miniszterelnök-helyettes szerint a magyarság mindegyik részének szüksége van arra, hogy Magyarország erős legyen: ha Magyarország gyenge, a külhoni nemzetrészek is bajba kerülnek. Hozzátette: Magyarország ma már belátta, hogy a gazdaságfejlesztési programok is fontosak a határon túli magyarok nemzettudatának a megerősítéséhez. Azt is megemlítette: az etnikai alapú magyar szervezeteket továbbra is támogatni kell, mert nem mindegy, hogy van-e magyar polgármester, ott van-e a magyar képviselet az ország parlamentjében. Semjén Zsolt azt is kijelentette: ha a magyarság elfogadná, hogy nem járnak neki az autonómia különböző formái, azt fogadná el, hogy másodrangú nemzet Európában.

Forrás: MTI; fotó: Semjén Zsolt Facebook-oldala

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.