Pesti Srácok

Soros tanítványai: hazudott a Helsinki Bizottság az üres lakások összeírásának ügyében

Soros tanítványai: hazudott a Helsinki Bizottság az üres lakások összeírásának ügyében

Nyilvánosságra hozta a magyar kormány azt az adatigénylést, amely a kabinet álláspontja szerint bizonyítja, hogy a Soros-hálózat egyik embere az állami tulajdonba került lakások listájához akart hozzájutni nemrég. Tuzson Bence, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár keddem sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy nem adják ki az említett adatokat a Helsinki Bizottságnak, mire az elismerten migránsvédő szervezet a balliberális sajtó hathatós segítségével igyekezett azt a képet beállítani, hogy ők nem is kértek ilyet. Tuzson a sajtóeseményen jelezte, hogy a kabinet kiáll a döntése mellett, és az ügyben bármilyen bírósági eljárást vállal. A szerdán, a kormány Facebook-oldalán közzétett dokumentum a keddi sajtótájékoztatóhoz hasonlóan nem fedi fel az adatigénylő kilétét, aki a kormány álláspontja szerint egy, a Helsinki Bizottsághoz ezer szállal kötődő ügyvéd.

A várható bírósági eljárásról Tuzson Bence kedden elmondta, hogy nyilvánvalóvá fog válni, amit egyébként a kabinet már amúgy is tud: a Helsinki Bizottság egyértelmű célja az, hogy a migránsokat betelepítse Magyarországra és ehhez a megfelelő ingatlanokat is megkeresse. A témában kedden Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője is tartott egy sajtótájékoztatót, ahol közölte, hogy ha április 8-án az ellenzék kerül hatalomra, akkor teljesíteni fogják a Soros-hálózat megrendelését, és nemcsak a kerítést bontják le, hanem beengedik a bevándorlókat, akiket többek között budapesti lakásokba fognak betelepíteni.

Nem ez az első eset, hogy a bevándorláspárti erők szemet vetettek üresen álló ingatlanokra. A három évvel ezelőtti migránsroham idején Karácsony Gergely Zugló polgármestereként üres laktanyákat nyitott volna meg a bevándorlók számára, sőt, a Párbeszéd társelnökének párttársa, Szabó Rebeka alpolgármester 2016. májusi előterjesztése bevándorlók számára is lehetővé tette volna a szociális bérlakások megpályázását a XIV. kerületben. A Migration Aid iskolákat és óvodákat is nyitott volna. A baloldal azonban nem csak az üresen álló, köztulajdonban lévő ingatlanokra kíváncsi. A Momentum a választási programja szerint úgynevezett lakatlansági díjjal sújtaná az üres magánlakások, házak tulajdonosait, hogy azokat minél olcsóbb bérbeadásra ösztönözze. Az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd a bérlakásprogramját szintén a jelenleg lakatlan magáningatlanokra alapozná. Az LMP is összeírná a magánlakásokat, hogy erre alapozva úgynevezett szociális lakásügynökséget hozzon létre, központilag kiadva ezeket az ingatlanokat.

Magyar ügyvédi segítséggel, a hazai idegenrendészeti eljárásban meglévő hiányosságokat kihasználva segítik a migránsokat abban, hogy a menekültügyi eljárás alatt Nyugat-Európába jussanak – írta a Figyelő.hu A portál által megnevezett magyar ügyvéd és alkalmazottja olyan tanácsokkal látják el a migránsokat – miközben a kitoloncolásukat szervezik a hatóságok –, amelyek eredményeként bármikor elhagyhatják a számukra kijelölt menekültállomásokat, és akár embercsempészek segítségével továbbállhatnak nyugatra. Kovács Tímea Ágnes nevét a bevándorlókat segítő közösségi oldalon is közzéteszik, kiemelve, hogy ő az egyetlen ügyvéd, akinek bejárása van a tranzitzónába. A jogászt a Soros György által támogatott Magyar Helsinki Bizottság szakembereként tüntetik fel. A Figyelő értesülése szerint tízezer eurós sikerdíjat kap minden olyan ügyért, amelyet végigvisz az Emberi Jogok Európai Bíróságán. A portál szerint az ügyvéd igen szoros kapcsolatban áll az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának munkatársaival is.

PestiSracok facebook image

Forrás: PS/Figyelő Fotó: PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.