Pesti Srácok

Svédországi magyar: Szavazatokért engedik be „orrvérzésig” a migránsokat

Svédországi magyar: Szavazatokért engedik be „orrvérzésig” a migránsokat

A bevándorlás politikai indokkal működik, a szocialisták, szociáldemokraták a zöldekkel együtt kormányoznak, akik „orrvérzésig engedik be” a migránsokat – nyilatkozta az M1-nek egy Svédországban élő magyar. Hozzátette, Svédország egyáltalán nem volt felkészülve a bevándorlók fogadására. Nem volt infrastruktúra a migránsok számára, sem lakás, sem iskola, sem egészségügyi ellátás. Egyetlen egyet kaptak az elejétől kezdve, mégpedig szociális juttatást.

Az M1-nek nyilatkozó Szirányi László 1971. augusztus elsején érkezett Svédországba, elmondása szerint abban az időben azonban még nem azért fogadott Svédország bevándorlókat, hogy ezzel egyes politikai pártok szavazatokat nyerjenek, hanem az ország jobb felépítése érdekében. Hozzátette, most a bevándorlás politikai indokkal működik, a szocialisták, szociáldemokraták a zöldekkel együtt kormányoznak, akik „orrvérzésig engedik be” a migránsokat.

Arról is beszélt Svédország egyáltalán nem volt felkészülve a bevándorlók fogadására. Nem volt infrastruktúra a migránsok számára, sem lakás, sem iskola, sem egészségügyi ellátás. Egyetlen egyet kaptak az elejétől kezdve, mégpedig szociális juttatást. Megjegyezte, a Svédországba érkezett migránsok között rengeteg az analfabéta, és körülbelül húsz százalékuk dolgozik. Elmondta, vannak olyan területek, ahová már nem mer egyedül menni. Délelőtt béke és barátság uralkodik ezekben a kerületekben, esténként viszont már a belvárosban sem lehet nyugodtan sétálni, hiszen a dílerek, és randalírozók uralják a területeket. A göteborgi Opera környékén rengeteg incidens és késelés történt már az elmúlt időben Szirányi László elmondása szerint.

Szirányi elismerte, ő maga is bevándorló, azonban szerinte a harminc-negyven évvel ezelőtti helyzetet nem szabad összehasonlítani a mostanival. A jövőre nézve egyik legnagyobb problémának tekinti azt, hogy a szociáldemokrata kormány be akarja zárni a vallási iskolákat.

PestiSracok facebook image

–mondta a férfi, az bejelentés a közösségi oldalakon és a közvéleményben is nagy felháborodást kellett. Svédországban hétszáz egyházi iskola van, azonban egyelőre nincs kilátás arra, hogy ez később is megmarad-e.

Forrás: hirado.hu; fotó: opensourceinvestigations.com

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.