Pesti Srácok

Szijjártó: minden magyar, éljen bárhol, mindig számíthat rá, hogy a magyar kormány megvédi

Szijjártó: minden magyar, éljen bárhol, mindig számíthat rá, hogy a magyar kormány megvédi

Minden vitát és minden harcot vállalunk a magyar emberekért, akár Magyarországon élnek, akár a határokon túl - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton újságíróknak.

A tárcavezető kiemelte: Ukrajnában teljesen egyértelműen előretörnek a szélsőséges, nacionalista pártok és ideológiák. Két vonatkozásban ez már hosszabb ideje tetten érhető, egyrészt Kijevben az ukrán parlament döntéseiben, másrészt Kárpátalján a magyarokat érő folyamatos támadásokban és megfélemlítésekben - mutatott rá. Hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy Ukrajnában a magyarokat folyamatosan megfélemlítik, hogy folyamatosan a magyaroknak hátrányokat okozó, a jogaikat megsértő döntéseket hoznak.

- vélekedett.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter kitért rá: Kijevben az oktatási törvény elfogadását követően mind az Európai Unió, mind pedig a Velencei Bizottság világossá tette, mit kell tennie Ukrajnának. Konzultálni kell a kisebbségek képviselőivel, meg kell állapodni velük, majd a megállapodásnak megfelelően kell átalakítani az oktatási törvényt - magyarázta. Hozzátette: ehhez képest a kisebbségi jogokat súlyosan sértő oktatási törvény végrehajtása megindult Ukrajnában, de máig nem egyeztettek a kisebbségi szervezetekkel. A külügyminiszter szerint a nyelvtörvény vonatkozásában a jelenleginél sokkal rosszabb helyzetet eredményező törvényjavaslatok vannak az ukrán parlament előtt, Szijjártó Péter ezeket "nonszensz javaslatoknak" nevezte. Ezek a törekvések a magyar nyelvhasználat teljes visszaszorítására irányulnak - jelentette ki.

Emlékeztetett: egy hónapon belül két robbantásos merényletet hajtottak végre a KMKSZ székháza ellen. Ha ez bárhol máshol történik a világban, az EU, a NATO és talán az ENSZ is rendkívüli közleményben ítélné el az esetet, most azonban "az egész nemzetközi közösség hallgat", ami tűrhetetlen - fogalmazott. Szijjártó Péter beszámolt róla, hogy többször egyeztetett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vezetőivel, és azt kérte, hogy a szervezet speciális megfigyelő missziója ne csak Kelet-Ukrajnában legyen jelen, hanem a nyugati részén is, Kárpátalján, folyamatosan, és lépjenek fel, hogy a kárpátaljai magyar közösséget ne félemlíthessék meg és ne hajthassanak végre támadásokat a magyar nemzeti közösséggel szemben.

Mint mondta, mind az EBESZ főtitkára, mind a kisebbségügyi főbiztosa rendkívül pozitívan, korrekten és nyitottan állt a kezdeményezéshez, így pénteken arról adott értesítést a főtitkár levélben, hogy létrehozták az EBESZ folyamatos jelenlétét Ungváron. A helyiek is arról számoltak be, hogy észrevehető az EBESZ jelenléte a környéken, 12 tagú megfigyelő misszió van jelen - közölte.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy Ukrajna "a hamis propaganda eszközeivel" is él, folyamatosan próbálja megosztani a magyarságot, manipulálni a nemzetközi közvéleményt. "De ennek mi nem engedünk" - jelentette ki. Hozzátette: minden magyar, éljen bárhol a világon, mindig számíthat rá, hogy a magyar kormány megvédi.

Azt mondta, "minden vitát és minden harcot vállalunk a magyar emberekért", akár Magyarországon élnek, akár a határokon túl. Ezért Ukrajna minden európai, euroatlanti integrációs törekvését csak akkor támogathatjuk újra, ha a kisebbségeket sértő intézkedéseket hatályon kívül helyezik - közölte. Hozzáfűzte: ezért a soron következő NATO-Ukrajna miniszteri bizottsági üléseket és a NATO-Ukrajna csúcstalálkozót is megvétózza Magyarország mindaddig, amíg Ukrajna a magyar nemzeti közösség érdekeit sértő javaslatokat és törvényeket vissza nem vonja, illetve hatályon kívül nem helyezi.

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.