magyarok
A magyarozás az új zsidózás
Réges-régi politikai trükk a gumicsont: amikor valami nem úgy megy, ahogy szeretnéd, és el kéne terelni a figyelmet, akkor bedobsz egy teljesen más ügyet, amely felkorbácsolja az emberek fantáziáját és indulatait. A legegyszerűbb valami ellenséges népet keríteni, amelyre rá lehet uszítani a közvéleményt. Vannak, kik már gyakorlottak ennek a gesztusnak a fogadásában, nekünk viszont újszerű élmény.Hogyan lett az óvszerből "koton", és miért hívunk minden magas autót dzsipnek? – The Right Brothers
Magyar jellegzetesség, hogy minden magas építésű autót Jeepnek hívunk, és rendszeresen hibásan ejtjük azokat a szavakat, hogy Levi’s, vagy sci-fi. Persze nem ez volt a fő témája a Right Brothers-nek, de jó szokásunkhoz híven elkalandoztunk kicsit Georg Spöttlével, akivel arról is beszéltünk, hogy hogyan lett az óvszer neve "Cotton", ami alapvetően gyapotot jelent. A tervezett témánk azonban a nemzetközi nőnap volt, illetve az, hogy hogyan lett az amerikai nőnapi kampány fontos része egy transznemű férfi és egy csokoládé, a kettő között ugyanis igenis van kapcsolat.Fenntartásokkal kell kezelni a romániai népszámlálás előzetes eredményeit
Fenntartásokkal kell kezelni a romániai népszámlálás előzetes eredményeit, különösen az elvándorlásra vonatkozó adatokat – mondta el a Krónika.ro erdélyi közéleti portálnak Kiss Tamás szociológus.Dés László szerint a Fidesz joggal nézi hülyének az embereket, akiknek meg kellene tanulni gondolkodni
Dés László a Klubrádió megbeszéljük című műsorában arról értekezett, a Fidesz egyenesen „hülyének nézi” az embereket, majd hozzátette, szerinte joggal. A művész úgy véli, a magyarok nem tudnak demokratikusan gondolkodni, s itt lenne az ideje változtatni ezen. Ám nem Dés László az első megmondóember, aki a baloldal gyalázatos választási veresége után a szavazópolgárok sértegetésébe kezdett - írja a magyarnemzet.hu.Biden szerint a magyar harcosok amerikai páncéltörő rakétákkal állítják meg az orosz csapatokat
A New York Post beszámolója szerint ismét belezavarodott beszédébe az amerikai elnök, aki a Javelin páncéltörő rakétákat készítő alabamai gyárban történő felszólalása során arról anekdotázott, hogy a magyarok Javelin rakétákkal állították meg az orosz csapatokat.A hunok nagy része nem mongolid, hanem europid lehetett
Meg kell változtatni azt a régi nézetet, miszerint a hunok tisztán mongolidok voltak, ezért a Kárpát-medencében talált europid leletek közül nem egyet tévesen nem hunnak, hanem germánnak vagy szarmatának azonosítottak – mondta Obrusánszky Borbála történész, az ulánbátori magyar nagykövetség vezetője a vasarnap.hu-nak.Több magyar nemzetiségű kiskatona is elesett a „nemlétező” balkáni háborúban
Az egykori Jugoszlávia feldarabolása geopolitikai szempontból egy elhibázott döntés volt, és történelmi katasztrófát jelentett az egész Balkán számára – mondta a napokban az aggastyán korára igencsak bölccsé lett szerb diplomata, a közel kilencven esztendős Vladislav Jovanović. A vajdasági magyarok Jovanović neve hallattán azonban arra emlékeznek, amikor szemrebbenés nélkül, folyékonyan hazudott a televízióban hónapokkal a délszláv háborúk kitörése után – elevenítette fel a korabeli történéseket Szabó Angéla a delhir.info oldalon.Egyre több magyar hagyja el Németországot
Tavaly 1,187 millióan költöztek Németországba és 966 ezren költöztek el. Az adatok állampolgárság szerinti bontása azt mutatja, hogy néhány ország állampolgárai tavaly nagyobb számban hagyták el Németországot, mint amennyien bevándoroltak. A vándorlási mérleg – a be- és a kivándorlók számának különbsége – így 221 ezer fős többletet mutat. Ez jelentős visszaesés az egy évvel korábbi 327 ezerhez képest.Brexit - Eddig több mint 140 ezer magyar kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint eddig több mint 140 ezer magyar állampolgár folyamodott letelepedett státusért a brit hatóságokhoz. A tárca bevándorlási államtitkára felhívta a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok figyelmét arra, hogy közeleg a letelepedési kérelmek benyújtásának határideje.Ajánljuk még