Pesti Srácok

Dés László szerint a Fidesz joggal nézi hülyének az embereket, akiknek meg kellene tanulni gondolkodni

Dés László szerint a Fidesz joggal nézi hülyének az embereket, akiknek meg kellene tanulni gondolkodni

Dés László a Klubrádió megbeszéljük című műsorában arról értekezett, a Fidesz egyenesen „hülyének nézi” az embereket, majd hozzátette, szerinte joggal. A művész úgy véli, a magyarok nem tudnak demokratikusan gondolkodni, s itt lenne az ideje változtatni ezen. Ám nem Dés László az első megmondóember, aki a baloldal gyalázatos választási veresége után a szavazópolgárok sértegetésébe kezdett - írja a magyarnemzet.hu.

– mondta a baloldali megmondóember, akit nem igazán érdekel, hogy milyen struktúrában folytatja a kormány a munkáját, sokkal fontosabb kérdésnek tartja, hogy egyértelművé tegyék, Magyarország mely irányhoz akar tartozni: „a demokráciákhoz, vagy a kipcsakokhoz, a türk tanácshoz, és a többi állatsághoz.”

Már a választások másnapján a szavazópolgároknak estek

Nem Dés László az első, aki a baloldal gyalázatos választási veresége után a szavazópolgárok sértegetésébe kezdett. Herskovits Eszter, a Klubrádió műsorvezetője rögtön a választások másnapján beleszállt a Fidesz szavazóiba a Reggeli gyors című műsorban. Konkrétan azt mondta:

Az nem derült ki a szavaiból, hogy milyen adatokra, tényekre alapozza ezt a sommás véleményt. A Klubrádió másik műsorvezetője, Para-Kovács Imre ugyancsak április negyedikén, az Ötös című műsorban a magyarok „intellektuális állapotán” gúnyolódott.

Aztán az Esti gyors című műsorban Hardy Mihály keretbe foglalta a rádió választási „elemzéseit”, amikor arról értekezett, hogy a Fidesz szavazótábora részben félrevezetett, agymosott emberekből áll.

Homo orbanicusokat vizionált Puzsér

A zavaros teóriáiról ismert baloldali „megmondóember”, Puzsér Róbert is beszállt a magyar választók gyalázásába. Szerinte a Fidesz tábora elöregedett, de a „homo orbanicus” újratermelődik. A Facebook-oldalán Puzsér azt a következtetést vonta le a választási eredményből: „kiderült, hogy tízből hat magyar nemzeti radikális. Kiderült, hogy a Fideszt a demográfia sem váltja le, hiába öregítette el a táborát, a homo orbanicus minden nemzedékben újratermeli magát.”

De idézzünk egy régi vágású pártállami indíttatású újságírót, Németh Pétert, aki a Népszava vélemény rovatában fejtette ki, hogy a magyar nép szerinte minden rosszat elvisel.

A gyalázkodás egy hét után sem ért véget. Tóta W. Árpád a Facebookon tette fel a baloldali értelmiség nagy kérdését:

Az említett balliberális médiamunkások és véleményvezérek ezekkel a kijelentésekkel több millió magyar embert aláztak meg csupán azért, mert éltek a választójogukkal és a baloldali összefogás helyett a kormánypártokra voksoltak.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/Czimbal Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.