Pesti Srácok

Több magyar nemzetiségű kiskatona is elesett a „nemlétező” balkáni háborúban

null

Az egykori Jugoszlávia feldarabolása geopolitikai szempontból egy elhibázott döntés volt, és történelmi katasztrófát jelentett az egész Balkán számára – mondta a napokban az aggastyán korára igencsak bölccsé lett szerb diplomata, a közel kilencven esztendős Vladislav Jovanović. A vajdasági magyarok Jovanović neve hallattán azonban arra emlékeznek, amikor szemrebbenés nélkül, folyékonyan hazudott a televízióban hónapokkal a délszláv háborúk kitörése után – elevenítette fel a korabeli történéseket Szabó Angéla a delhir.info oldalon.

A szerző felidézte, hogy Jovanović már harminc évvel ezelőtt sem az igazmondásáról volt híres, épp ellenkezőleg: külügyminiszterként úgy hazudott bele a tévékamerába – ország-világ előtt –, hogy közben a szeme sem rebbent.

– idézte a szerző Vladislav Jovanović korábbi hazugságoktól hemzsegő nyilatkozatát.

PestiSracok facebook image

Sok magyar áldozat

Majd rámutatott, hogy szeptember végéig több magyar nemzetiségű kiskatonája is elesett a Jugoszláv Néphadseregnek a nem létező, a ki sem robbant háborúban, Horvátországban. Augusztus elején halt meg a temerini Baráth Róbert, nem sokkal utána a magyarkanizsai Ladócki Endre, a hónap végén a zentagunarasi Hunyadi Péter, szeptember derekán a szabadkai Kudlik Mihály, majd a zentai Gyurcsik Szilveszter meg a topolyai Becskei Sándor, és a tartalékos katonaként mozgósított muzslyai Balázs Tibor is. A kaméleonpolitikára újabb ékes példát hoz a szerző, amikor felidézi, hogy ugyanez a politikus tizenhét évvel később – amikor már nem volt külügyminiszter –, nem átallott még könyvet is írni arról, hogy ezt az esztelen népirtást el lehetett volna kerülni.

Magyarok a balkáni háborúban

A Magyarok a balkáni háborúban 1991–1997 című filmben szereplő egyik magyar férfit 1991. szeptember 17-én vitték el tartalékos katonának, és az úgyszintén mozgósított sorstársaival együtt már a Duna túlsó partján, Horvátország területén tartózkodott, amikor ezt a külügyminiszteri kijelentést hallotta a tévéhíradóban. Ő így reagált a nyilatkozatra:

Az ő története röviden összefoglalva – ugyancsak a filmből:

– idézte fel a történteket.

Katonai bírósággal fenyegették őket

– így emlékezett vissza a magyar katona.

Horvátországban már élesben mentek a dolgok

– fogalmazott.

Az áldatlan állapotokról sem írhattak a magyar katonák

Az édesanyja folytatta a történetet:

– zárul a szívszorító visszaemlékezés.

Forrás: delhir.info; Fotó: képernyőfelvétel