Pesti Srácok

Szijjártó Péter az ENSZ-ben: mi döntjük el, kit engedünk be Magyarországra

Szijjártó Péter az ENSZ-ben: mi döntjük el, kit engedünk be Magyarországra

A magyar kormány a migrációt rossz és veszélyes folyamatnak tartja, soha nem fog azokkal egyetérteni, akik jónak mondják, szervezik és ösztönzik - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben az ENSZ Emberi Jogi Bizottságában Magyarországnak a migrációról szóló kormányjelentését védve, kérdésekre reagálva.

A miniszter kérte a bizottságot, hogy továbbra is figyeljenek Közép-Kelet-Európára, mivel szerinte a térség jó megoldási válaszokat ad a józan ész alapján az Európai Unió problémáira. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy 2010-ben a gazdasági válsághelyzet miatt kellett gyorsan és sok törvényt, jogszabályt alkotni, 2014-ben pedig magyar nép újra bizalmat szavazott, méghozzá ismét kétharmados parlamenti többséget biztosítva ugyanannak a kormánynak.

Magyarország legsúlyosabb vitája a nemzetközi színtéren a migráció - folytatta. Ismét kérte annak megértését, hogy a magyar kormány a migrációt rossz és veszélyes folyamatnak tartja, azokkal, akik szervezni és ösztönözni akarják, soha nem fog egyetérteni, ez feloldhatatlan ellentmondás - szögezte le. Rámutatott arra, hogy a nemzetközi vitákban akadnak olyanok, akik jobban aggódnak a törvénytelen határsértőkért, mint a tranzit- és célországok polgárainak biztonságáért.

PestiSracok facebook image

- hangoztatta Szijjártó Péter. Hangsúlyozta, hogy a migráció ösztönzése életveszélyes azokra nézve, akik elindulnak, és emlékeztetett arra, hogy hányan fulladtak tengerbe, holott jobb élet reményében vágtak neki az útnak.

- mondta. Kitért arra, hogy a magyar kormány a határvédelem képességét a szuverenitás legfontosabb elemének tartja. Az az ország, amely nem tudja megvédeni a határait, nem ország többé. Magyarország ráadásul tagja a schengeni övezetnek, ami kötelességgel jár: a schengeni jogszabályokat nemzeti jogszabályként kell alkalmazni, ezek pedig előírják, hogy az övezet külső határát csakis a kijelölt határátkelőhelyeken a kellő dokumentumokkal és "nyitvatartási időben" lehet átlépni."Mi ehhez ragaszkodunk, ahogy ahhoz is, hogy mi dönthessük el, kit engedünk be Magyarországra, és kit nem"- hangsúlyozta.

Ahogy előző nap, ismét emlékeztetett arra, hogy 2014-ben 400 ezer illegális bevándorló vonult át Magyarországon, és nem voltak hajlandóak a jogszabályok által előirt táborokba, ellátóhelyekre bevonulni, ami elfogadhatatlan.

- folytatta, hozzátéve, hogy Magyarország déli határánál továbbra is állandóak a betörési kísérletek, és aki erőszakkal akar belépni, azt nem engedjük be. A miniszter felidézte, hogy 2015-ben, amikor migránsok a magyar határt ostromolták és az azt védő rendőröket kövekkel dobálták, a rendőrség csakis többszöri figyelmeztetés után és csak órákkal később vetett be könnygázt. Az NGO-kat illetően Szijjártó Péter kitért arra, hogy Magyarországon 61 600 a regisztrált civil szervezetek száma. Mint mondta, legitim elvárás, hogy a közvéleményt befolyásolni kívánó szervezetek tegyék világossá finanszírozásuk átláthatóvá, nyilvánossá tételével, kinek az érdekét képviselik, kitől kapnak forrást külföldről.

A miniszter végezetül a CEU (Közép-európai Egyetem) ügyéről szólva hangsúlyozta, hogy Magyarországon minden felsőoktatási intézményre egyformán vonatkoznak a törvények, nincs speciális elvárás senkivel szemben. Húsz külföldi egyetem működik az országban, de csak egy panaszkodik, az, amely jogtalan előnyöket élvezett. A mostani törvény szerint minden egyetem csak olyan ország diplomáját adhatja ki, amely országban oktatási tevékenységet folytat - tette hozzá.

- vetette fel Szijjártó Péter.

MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

A játék ma sem volt igazán jó, de a győzelem végre megvan! – Barátságos labdarúgó-mérkőzés: Azerbajdzsán–Magyarország 1–2 (1–2)

Exkluzív 2025 június 10.
Megszerezte első idei győzelmét a magyar labdarúgó-válogatott, miután küzdelmes, de alacsony színvonalú mérkőzésen Bakuban legyűrte Azerbajdzsán válogatottját. Csapatunk nem játszott jól, helyzetkihasználásunk ma is csapnivaló volt, de pozitívum, hogy a győzelmet így is meg tudtuk szerezni, Varga Barnabás pedig közel egy év után ismét eredményes tudott lenni a válogatottban.