Pesti Srácok

Tatabányai bűnszervezetet számoltak fel a NAV-osok

Tatabányai bűnszervezetet számoltak fel a NAV-osok

A NAV gyanúja szerint 140 millió forint adót csalt el egy nyolc tatabányaiból álló, használt autókkal üzletelő bűnszervezet. Ügyüket vádemelési javaslattal adták át a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek - közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága hétfőn.

Hideg-Göblyös Rita tájékoztatása szerint a gyanúsítottak eleve a bűncselekmények elkövetésére alapított magyar és cseh cégeken keresztül hozták az autókat Magyarországra. Az uniós vásárlást belföldi beszerzésként tüntették fel, költségszámlákkal nem rendelkeztek, de a fiktív ügylet áfáját levonták fizetendő adójukból, bevételeiket viszont nem vallották be. A NAV nyomozói 27 helyszínen tartott akcióban számolták fel a bűnszervezetet, házkutatásokat tartottak, lefoglalták a könyvelési iratokat, hamis számlákat. A költségvetési kár megtérülésére 224 millió forint értékű ingatlant zároltak, gépkocsikat és készpénzt foglaltak le. A bűnszervezetet vezető férfi jelenleg is előzetes letartóztatásban van, mivel szökésétől lehetett tartani. Lakásából nyolc hamis okmány került elő, ezekkel leplezte személyazonosságát, amikor a korábban más hatóság kiszabott büntetés elől külföldre menekült és ott kivárta annak elévülését.

Forrás: MTI, fotó (Illusztráció): autoszektor.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.