Pesti Srácok

Tízezren tüntettek Fico miniszterelnök távozásáért Pozsonyban

Tízezren tüntettek Fico miniszterelnök távozásáért Pozsonyban

Helyszíni becslések szerint tízezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terén pénteken késő délután annak a tüntetésnek a keretében amelyet „Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért ”- jelszóval hirdettek meg. A tüntetés a múlt heti, a meggyilkolt újságíróra való, akkor még politikamentes emlékezésként meghirdetett több ezres gyászmenet folytatásának tekinthető, ám attól eltérően a mostani megmozdulások szervezői követeléseik között már nyíltan megjelölték a kormány távozását is.

A délután ötre meghirdetett tüntetés résztvevői fél órával a rendezvény kezdete után már csaknem egészében megtöltötték az SNP teret, az 1989-es rendszerváltoztatás legnagyobb tömegrendezvényeinek helyszínét. Bár a résztvevők számáról eddig hivatalos becslés nem látott napvilágot, ennek alapján feltételezhető, hogy a mostani a legnagyobb részvételű pozsonyi tömegmegmozdulás volt 1989 óta. A tüntetők egy része az „Elég volt Ficóból” és hasonló kormányellenes jelszavakat tartalmazó transzparenseket emelt a magasba. Sokan közülük az allforJan hashtaget tartalmazó kitűzőt viseltek , utalásként a meggyilkolt újságíróra, Ján Kuciakra. A tüntetés szónokai többnyire az újságíró-gyilkosságról, annak vélt összefüggéseiről, Robert Fico kormányának távozásáról és a tüntetés békés megtartásának fontosságáról beszéltek. A szervezők hat óra körül jelentették be a tüntetés végét, azt követően a tömeg szétoszlott.

Pénteken hasonló, de jelentősen kisebb részvételű megmozdulásokat tartottak több más szlovákiai városban is. Azokon néhány százan, illetve egy-két ezren vettek részt. Robert Fico kormányfő a héten többször is megismételte, hogy a Kuciak és menyasszony meggyilkolása után történtek egy olyan, az állam teljes destabilizációjára tett kísérlet részei, amelynek forgatókönyve nem Szlovákiában íródott. A kormányfő a kialakult feszült belpolitikai helyzetről pénteken a másik két legfőbb közjogi méltósággal Andrej Kiska államfővel és Andrej Danko házelnökkel is tárgyalt, bár az egyeztetésen a tervekkel szemben nem írtak alá közös deklarációt, ugyanakkor mindhárman a társadalmon belüli nyugalom fenntartásáért emeltek szót.

Forrás: MTI. Fotó: AFP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.