Pesti Srácok

Török-magyar védelmi együttműködés erősítéséről tanácskoztak Budapesten

Török-magyar védelmi együttműködés erősítéséről tanácskoztak Budapesten

Törökország és Magyarország védelmi együttműködésének erősítéséről tanácskozott a két ország védelmi minisztere csütörtökön Budapesten. A megbeszélést követően a Honvédelmi Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón Simicskó István honvédelmi miniszter elmondta: kiemelt témájuk volt a tömeges illegális migráció és az azzal járó veszélyek, mint a terrorizmus.

Simicskó István köszöntet mondott török kollégájának amit ezen a téren Európa, s így Magyarország biztonságáért tettek az elmúlt években. Törökország napjainkban is négymillió migránst lát el. A migrációs válsághelyzet kezdete óta mintegy 270 ezer szíriai gyermek született Törökországban - fejtette ki Simicskó István.

Nurettin Canikli török nemzetvédelmi miniszter hangsúlyozta: támogatják Magyarország illegális bevándorlással kapcsolatos nézetét, s kiemelte: Törökország mindent megtesz, hogy a Magyarországra nehezedő illegális migrációs nyomást enyhítse. Ezért ezen a területen is továbberősítik a két ország között együttműködést - emelte ki.

MTI, Vezető kép: MTI/Bruzák Noémi

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.