Pesti Srácok

Újabb négy pártlistát vett nyilvántartásba az NVB

Újabb négy pártlistát vett nyilvántartásba az NVB

Négy újabb országos pártlistát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szombati ülésén, és nyolc nyilvántartásba vételét visszautasította, mert nem teljesítették az országos lista állításának feltételét. A bizottság törölte a nyilvántartásból a Szegényekért Párt listáját, mert a jelöltek száma a minimum 27 alá csökkent. Így amennyiben a jogorvoslatok nyomán nem változik a szám, 21 országos pártlista közül lehet választani április 8-án.

Az országos listákat kedd délután 16 óráig lehetett bejelenteni, határidőig összesen 40 pártlistát jelentettek be. Országos listát az a párt állíthatott, amely a fővárosban és 9 megyében összesen 27 egyéni választókerületi jelöltet tudott állítani. A bejelentés bizalmi elvre épült, vagyis, nem volt feltétele, hogy a bejelentett jelölteket már jogerősen nyilvántartásba vegyék.

Az NVB szombaton - döntési sorrendben - nyilvántartásba vette a Net Párt, a Tenni Akarás Mozgalom, a Családok Pártja, valamint a Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja országos listáját. A bejelentett pártlisták közül az NVB szombaton visszautasította azokat a listákat, amelyek nem teljesítették a listaállítás feltételét, vagyis vagy nem volt meg a 27 jelölt, vagy nem teljesítették a területi előírást. Az NVB a törvényi feltételek hiánya miatt visszautasította a nyilvántartásba vételét a Lendülettel Magyarországért, A Haza Pártja, A Mi Pártunk - IMA, a Nemzeti Együttműködés és Megbékélés Párt, az Értünk-Értetek - A Hiteles Párt, az Elégedett Magyarországért Mozgalom és a Hajrá Magyarország Párt! listájának.

Az NVB - bár megfelelt a listaállítás feltételeinek - 7:1 arányban visszautasította az Összefogás Párt nyilvántartásba vételét, arra hivatkozva, hogy a párt vezetője, Szepessy Zsolt nem ismeretlen a választási szervek előtt, többször volt az NVB által megállapított jogsértéssel érintett személy, és a bizottság többsége szerint ellentétes lenne a választási alapelvekkel, a jogállamiság követelményével a lista nyilvántartásba vétele. Az NVB döntései nem jogerősek, ellenük három napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.

PestiSracok facebook image

Az NVB törli azokat a nyilvántartásba vett listákat, ahol egy vagy több jelölt kiesése miatt a jelöltek száma a szavazás megkezdéséig bármikor nem éri el a törvényben foglalt minimumot. Az NVB ez alapján törölte a Szegényekért Párt országos listáját, a pártnak ugyanis csak 12 jelöltjét vették nyilvántartásba. Az NVB a 40-ből 18 lista nyilvántartásba vételét tagadta meg, egyet törölt, így jelenleg 21 lista van nyilvántartásba véve. Az NVB tagjainak létszáma így várhatóan 41 lesz, a 7 országgyűlés által választott tag és a 13 nemzetiségi önkormányzati delegált mellett 21 pártdelegált ülhet be a testületbe, amennyiben a jogorvoslatok nyomán nem változik az országos listák száma.

Az országos listáról a 93 kiadható mandátumot a pártlistákra leadott szavazatok és a töredékszavazatok alapján osztják ki. Csak azok a pártok juthatnak mandátumhoz az országos listáról, amelyek a pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat legalább öt százalékát elérték. Közös lista esetén a küszöb 10 százalék.

MTI; Vezető kép: Minden Szó

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.