Pesti Srácok

Újra őrizetben Kőrös Gusztáv

null

Újra őrizetbe vette Kőrös Gusztáv (Minden Szegényért Párt) képviselőjelöltet a Somogy Megyei Főügyészség - közölte Horváth Szilárd főügyész csütörtökön az MTI-vel.

A Nemzeti Választási Bizottság szerdán jogerősen felfüggesztette az országgyűlési képviselőjelölt mentelmi jogát. Ezután az ügyészség elrendelte a büntetőeljárás folytatását hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények gyanújával - áll a közleményben. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói szerda este újból őrizetbe vették Kőrös Gusztávot - írta a főügyész.

- tette hozzá. A gyanú szerint Kőrös Gusztáv - magát hivatalos személynek kiadva - több vállalkozótól jelentős összegeket kért azzal, hogy az általuk benyújtott pályázatoknál kedvezőbb elbírálás érdekében pénzt juttat hivatalos személynek. A gyanúsított így több mint 130 millió forintot szerzett meg a vele kapcsolatban állóktól. A jelölt jogerős nyilvántartásba vételét követlen azonban megillette őt a mentelmi jog, ezért a Somogy Megyei Főügyészség megszüntette előzetes letartóztatását. Az NVB - következetes gyakorlatát folytatva - szerdán felfüggesztette Kőrös Gusztáv mentelmi jogát, mert a büntetőeljárás tárgyát képező cselekmény az idei országgyűlési képviselő-választás kiírása előtt történt és a büntetőeljárás nem áll összefüggésben a választási eljárással. Ezt követően vették újból őrizetbe Kőrös Gusztáv képviselőjelöltet.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: sonline.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.