Pesti Srácok

Az amerikai külügy szerint Moszkva megpróbálja eltüntetni a vegyifegyver-támadás nyomait Szíriában

null

Damaszkusz és Moszkva megpróbálja eltüntetni az április 7-én Dúma városában elkövetett feltételezett vegyifegyver-támadás nyomait - jelentette ki csütörtökön az amerikai külügyminisztérium szóvivője. Hangsúlyozta, bizonyítékaik vannak, hogy „orosz tisztségviselők is részt vettek a szíriai rendszer emberei mellett a terhelő bizonyítékok eltüntetésében".

Heather Nauert újságíróknak úgy fogalmazott, az Egyesült Államoknak „hitelt érdemlő bizonyítékai" vannak arra, hogy Damaszkusz - Moszkva támogatásával - azért késleltette a nemzetközi ellenőrök tényfeltáró munkáját, hogy legyen ideje megtisztítani a feltételezett vegyifegyver-támadás helyszínét. Hangsúlyozta, „orosz tisztségviselők is részt vettek a szíriai rendszer emberei mellett a terhelő bizonyítékok eltüntetésében". A szóvivő szerint ez a lépés Damaszkusz és Moszkva erőfeszítése arra, hogy „saját, megrendezett vizsgálatot folytathassanak" a helyszínen.

Nauert megerősítette, a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) munkatársai már szombat óta Szíriában tartózkodnak, hogy megvizsgálják a kelet-gútai térségben fekvő Dúmában elkövetett támadás helyszínét és a körülményeket. A szíriai hatóságok azonban még mindig nem tették lehetővé, hogy eljussanak Dúmába. A várost egyébként korábban a szíriai kormányzat ellen lázadók tartották ellenőrzésük alatt.

Forrás: MTI; fotó:

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.