Pesti Srácok

Az Európai Bizottság nyomására felpuhult a tervezett lengyel igazságügyi reform

Az Európai Bizottság nyomására felpuhult a tervezett lengyel igazságügyi reform

Megszavazta az Európai Bizottság által vitatott bírósági törvények egyes módosításait csütörtök este a lengyel szejm, a parlamenti többség szerint ezzel eleget tettek a brüsszeli ajánlások egy részének. A módosítások a bíróságok szervezetéről, az országos igazságügyi tanácsról, valamint a legfelsőbb bíróságról szóló törvényre vonatkoznak, változnak az alkotmánybíróságról szóló törvény végrehajtási előírásai is.

Az elsőként említett, júliusban elfogadott jogszabályban az eddigihez képest korlátoznák az igazságügyi miniszter szerepét a bírósági elnökök leváltásában, a leváltási folyamatot két fázisra bontanák, és nagyobb beleszólásuk lenne a bírói köröknek. A törvény korábbi változata az Európai Bizottság szerint a bíróságok függetlenségét veszélyeztette. Az Európai Bizottság ajánlásainak megfelelően enyhülnek a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentésére vonatkozó előírások. A hatvanöt éves korhatárt elért bírák további foglalkoztatásáról nem az államfő, hanem az országos igazságszolgáltatási tanács döntene, ez szintén lépést jelent a bírói függetlenség megerősítése irányában. A legfelsőbb bíróság esetében pedig egyaránt hatvanöt évben határoznák meg a női és a férfi bírák jelenleg különböző nyugdíjkorhatárát. A vonatkozó törvényt tavaly decemberben fogadták el, ennek értelmében a legfelsőbb bíróság női tagjait hatvan, a férfiakat pedig hatvanöt évesen nyugdíjazták volna, az államfő viszont a szolgálati idő meghosszabbításáról dönthet az érintettek kérésére.

A nők esetében a hatvanöt éves kor nem lenne kötelező érvényű, ők a Lengyelországban hatályos általános szabályoknak megfelelően hatvan évesen is nyugdíjba vonulhatnak, ha úgy döntenek. Szerepel az elfogadott módosítások között az ellenzéki Polgári Plaform javaslata is, ez a legfelsőbb bíróságnál alkalmazandó ülnökökre vonatkozik. Őket az előbbi változat szerint nyílt, a módosítás után titkos szavazással választja meg a szenátus. Az alkotmánybíróságra vonatkozó módosítás lehetővé teszi, hogy közzétegyék a lengyel jogi közlönyben azt a három alkotmánybírósági döntést, amelyeket a korábbi, jórészt az előző kormány idején kialakult összetételű testület hozott. A kihirdetéskor megjegyezték, hogy a döntések törvénysértő módon születtek, és a már nem hatályos jogszabályokra vonatkoznak. A három említett döntés kihirdetése az Európai Bizottság ajánlásai között szerepelt. Az ellenzéki képviselők többsége a tervezetek ellen szavazott, miután a parlamenti vita során látszatváltozásnak minősítették a módosítások többségét. A jogszabályokat még a szenátusnak és az államfőnek kell jóváhagynia. Varsóban hétfőn tájékozódott a lengyel bírósági reformról az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans. Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter akkor leszögezte: Brüsszel és Varsó olyan konszenzusra törekszik, amely a Lengyelországgal szemben tavaly decemberben a 7. cikk szerint elindított eljárás lezárását célozza.

Forrás: MTI. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.