Pesti Srácok

Az új szlovák belügyminiszter is lemondott

Az új szlovák belügyminiszter is lemondott

Tomáš Drucker, aki a szlovák kormány néhány hete lezajlott, széles körű átalakítása során került a belügyi tárca élére, azzal indokolta távozását, hogy nem akar megosztó tényező lenni abban a kérdésben, hogy Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány megmarad-e a posztján. A rendőrfőnök lemondását Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolása óta követelik a tüntetők.

A távozó belügyminiszter sajtótájékoztatóján azt mondta: „kérték tőle” a rendőrkapitány leváltását, de azt nem tartja sem helyesnek, sem igazságosnak. Hozzátette, hogy nem akart megosztó tényező lenni, s úgy gondolta ilyen körülmények között nincs joga arra, hogy megmaradjon a belügyminiszteri poszton, ezért választotta a távozást. Tomáš Drucker, aki korábban az egészségügyi tárcát vezette, azután lett belügyminiszter, hogy a tárca előző vezetője, Robert Kaliňák lemondani kényszerült az újságíró gyilkosság után kezdődött tüntetések és az azok mentén kialakult belpolitikai válság hatására.

A Fico-kormány átalakításával létrejött, Peter Pellegrini vezette új szlovák kormánynak március végén szavazott bizalmat a pozsonyi törvényhozás. Az új miniszterelnök kinevezése után az országban zajló tüntetéshullám némileg veszített lendületéből és hangerejéből, de nem szűnt meg. A legutóbbi ilyen tüntetést vasárnap tartották Pozsonyban, a megmozduláson – amelyen a szervezők becslései szerint több tízezren vettek részt – a leghangosabb követelés Tibor Gašpar rendőrfőkapitány távozása volt.

Az újságíró-gyilkosság után kezdődött, „Tisztességes Szlovákiáért” mottóval szervezett megmozdulásokon elhangzó követelések az elmúlt két hónap során folyamatosan változtak. Időközben a követelések jelentős része – beleértve az előző belügyminiszter, majd Robert Fico korábbi kormányfő távozását – teljesült. Robert Fico az újságíró-gyilkosság után történteket többször is olyan, az állam teljes destabilizációjára tett kísérlet részének nevezte, amelynek „forgatókönyve nem Szlovákiában íródott.” Fico március 15-én végül benyújtotta lemondását, és Peter Pellegrini vezetésével alakult új kormány Szlovákiában.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.