Pesti Srácok

Csalás miatt körözik Szabó Gábornét

Csalás miatt körözik Szabó Gábornét

A rendőrség honlapja szerint csütörtök óta körözi a rendőrség Szabó Gábornét, az állítólagos "milliárdos örökösnőt", csalás miatt. Mint megírtuk, Marika a második hivatalos idézésen sem jelent meg, pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda, amely csalás ügyében folytat nyomozást, immár gyanúsítottként szerette volna kihallgatni. A legutolsó információk szerint Svájcban tartózkodik.

A rendőrség hivatalos honlapja, a police.hu szerint csütörtökön adott ki körözést a Nemzeti Nyomozó Iroda Szabó Gáborné, az állítólagos "milliárdos örökösnő" ügyében. Mint korábban megírtuk, Marika a második hivatalos idézésen sem jelent meg, holott addigra már csalás büntettében gyanúsítottként hallgatta volna ki a Nemzeti Nyomozó Iroda. Az asszonyt ügyvédje, a DK-s képviselő, Helmeczy László azzal a szöveggel próbálta kimenteni, hogy ügyfele külföldön gyógykezelteti magát. A helybeliek ugyanakkor úgy tudják, még a húsvéti ünnepek előtt gyerekei is követték külföldre Szabónét, miután a ház körüli mozdítható gépeket, szerszámokat kiárusították a településen. Utolsó információink szerint Szabóné egy társával és két családtagjával jelenleg Svájcban tartózkodik, előtte pedig Franciaországban volt.

A csengeri Szabó Gáborné korábban mesés örökségére és hamis papirokva hivatkozva mintegy 1,5 milliárd forintot csalhatott ki a gyanú szerint ismerőseitől és magánsemélyektől.

Forrás: police.hu/pestisrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.