Pesti Srácok

Előállították Rékasi Zsigmondot, szerinte Orbán Viktor rajta kezdi a bosszúállást

Előállították Rékasi Zsigmondot, szerinte Orbán Viktor rajta kezdi a bosszúállást

Előállították Rékasi Zsigmondot gyújtogatás miatt. A haladó lázadók fiatal vezére tagadja, hogy bármi ilyesmit tett volna, azt viszont bevallotta, hogy nem otthon írta a leckéjét az eredményváró estéjén, hanem a városban próbálta kifejezni, hogy nem ért egyet a demokratikus választások eredményével. Ezekről az HírTV műsorában beszélt.

Rékasi Zsigmond előállítva töltötte az éjszakát. A magát lázadónak gondoló fiatalember a demokratikus választás eredményvárói után a városban adott hangot nemtetszésének. Elmondása szerint a rendőrök igazoltatták, majd gyújtogatás vádjával elő is állították. Azt mondja, a gyújtogatáshoz semmi köze.

Rékasi szerint ez már annak a jele, hogy Orbán Viktor betartja az ígéretét, mely szerint elégtételt vesznek egy győzelem esetén. Nem tudja, hogy nem képvisel olyan erőt, amin elégtételt kellene venni.

Az HírTV műsorában a vasárnapi tüntetésről is szó volt. Rékasi szerint azért fontos, hogy megtartsák az eseményt, mert a feudalizmus óta nem uralkodtak ilyen állapotok az országban. Ezt biztos azért tudja, mert éppen ott tartanak töriből.

PestiSracok facebook image

Úgy véli, egyre nehezebb Magyarországon terveznie az életét, pedig mindenképp itt szeretne élni. Sajnálatát fejezte ki, hogy a magyarok sokáig tűrnek, mielőtt összefognának. Nem világos, mit ért összefogás alatt, valószínűleg lemaradt a március 15-i békemenetről, és a tegnapi választásról, ahol közel 3 millió ember fogott össze a kormánypártért.

Forrás: HírTV

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.