Pesti Srácok

Europol: Az embercsempészek száma eléri a 65 ezret

Europol: Az embercsempészek száma eléri a 65 ezret

A rendőri együttműködést koordináló európai uniós szervezet embercsempészés elleni központjának vezetője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva csütörtökön elmondta, az európai hatóságok látókörében legalább 65 ezer embercsempész van jelenleg, kétszer annyi mint három évvel ezelőtt, a migrációs válság kirobbanásának idején - közölte Robert Crepinko.

Crepinko elmondta, adatbázisuk szerint 2015-ben 30 ezer ember foglalkozott embercsempészettel, számuk 2016 végére 55 ezerre emelkedett, majd tavaly elérte a 65 ezret. Főként a Földközi-tengeren keresztül szervezett, sikeres illegális határátlépések számának 2016-ban az olasz, majd 2017-ben a görög partokon tapasztalt jelentős csökkenése ellenére az embercsempészet továbbra is virágzó iparág, az ebből származó bevétel eurómilliárdokban fejezhető ki. A nemzeti hatóságok vizsgálatai azonban egyre több érintett kilétét állapítják meg - mondta el.

Az embercsempészek legtöbbje, mintegy 63 százalékuk európai, akik a Balkán országaiból származnak, 14 százalékuk a Közel-Keletről, 13 százalékuk Afrikából, 1 százalékuk Ázsiából és 1 százalékuk Amerikából.

Kiemelte, a migránsok helyzete rendkívül nehéz. Különösen az afrikaiaké, akikkel rabszolgaságra emlékeztető módon kereskednek. A szóban forgó embertelen állapotok, valamint a kiskorúak és a nők prostitúcióra kényszerítésének felszámolása, valamint a főként líbiai menekülttáborokban tartózkodó több ezer migráns haza-, vagy egy másik biztonságos országba szállítása érdekében Robert Crepinko az érintett afrikai országokkal való szorosabb együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: ekathimerini.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.